Ugrás a tartalomra

Miközben ön gyanútlanul dolgozott, csendben beköszöntött a csillagászati tavasz

Létrehozva
Egészen pontosan 10 óra 1 perckor volt, a nap-éj egyenlőség dátuma ugyanis a HungaroMet tájékoztatása szerint csúszkál.

Csütörtökön, március 20-án 10 óra 1 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.

A nap-éj egyenlőség dátuma azért "csúszkál", mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki - ismertették.

Kiemelték, hogy emellett a Föld pályaparaméterei - excentricitása, a tavaszpont helye, a forgástengely precessziója - sem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.
A legutóbb 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni - írták.

A HungaroMet Zrt. arra is kitért, hogy a nap-éj egyenlőség idején - az elnevezés ellenére - pontosan nem, legfeljebb csak majdnem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.

Ennek egyik oka, hogy a légköri fénytörés miatt az égitestek a valódi elhelyezkedésüknél egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett. Ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok.

Ez azt jelenti, hogy a Nap látszólag néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában, és napnyugtakor ennyivel később nyugszik. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát.
A másik ok az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van: már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontjánál már lenyugodott.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.