Ugrás a tartalomra

„Akik maradtak" – Tóth Barnabás filmje lesz a magyar Oscar-jelölt

Létrehozva
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra, a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján. Az alkotás a közmédia és a médiatanács támogatásával készült, akárcsak Deák Kristóf Mindenki című, Oscar-díjas kisfilmje.
Kép

„Bízunk benne, hogy végig tudja járni azt az utat, amit Deák Kristóf Mindenki című, Oscar-díjas kisfilmje is, amit a közmédia támogató nyilatkozata alapján támogatott a médiatanács. Az Akik maradtak most az első lépcsőfokon van túl, hiszen Magyarország jelölte, ezt követően majd az Amerikai Filmakadémia kiválasztja a legjobb ötöt az idegen nyelvű, nemzetközi kategóriában, és végül ezután ítélik oda az Oscart. Bízunk, benne, hogy ezúttal is nagy siker várható” – mondta Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója az M1-en.

A film világpremierjeként igazán díszes társaságban debütált az Egyesült Államokban, Coloradóban a Telluride Filmfesztiválon, többek között ugyanis Terrence Malick és Edward Norton filmjeivel együtt kapott az alkotás meghívót. A coloradói filmszemlén legutóbb a Saul fia szerepelt magyar filmként.

Az amerikai Variety magazin filmkritikusa szerint a film „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mese".

Az Akik maradtak egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten.

A történet szerint Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul várja haza szüleit a haláltáborból a második világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 92. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. Az Amerikai Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban idegennyelvű filmnek nevezett kategória elnevezését nemzetközi film kategóriára, amelybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.

Az Oscar-díjra nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadása február 9-én lesz Los Angeles-ben.

A film az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.