Ugrás a tartalomra

Amikor még a Velencei Köztársaság is a magyar uralkodó lábai előtt hevert…

Létrehozva
A turini békekötés ratifikálását és egyben az olasz és a magyar kultúra találkozását eleveníti fel a Diósgyőri vár hétvégi programja.
Kép

Szeptember 28-án a közös történelmi emlékek látványosan elevenednek meg a királynék várában. A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend drámajátékkal idézi fel a történelmi eseményeket, a látogatók pedig dr. Lovász Emese régész előadását is meghallgathatják a témáról.

1381-ben a velencei dózse díszes kíséretével érkezett Nagy Lajos várába, hogy a hosszú háborúskodást lezáró  turini békekötést ratifikálja. Pompás öltözetű követek, szemet gyönyörködtető kincsek hirdették Velence nagyságát és behódolását a Lovagkirály előtt. Egy különleges történelmi pillanat volt ez, amikor Diósgyőr vára felkerült a világtörténelem térképére. A béke érdekében az itáliai Velence városa, évi 7000 aranyat volt köteles fizetni a magyar kincstárnak, valamint vásár- és ünnepnapokon köteles volt felvonni az  Anjou liliomos lobogót a Szent Márk téren. 

Kép

A Diósgyőri várban évről évre felelevenítik a békekötés körülményeit, és megemlékeznek a magyar történelem ezen időszakáról. Idén szeptember 28-án várják az érdeklődőket a témához kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő előadással és hagyományőrző bemutatóval.

Programok:

11:15 dr. Lovász Emese régész előadása a velencei békekötésről 
13:15 a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend bemutatója 

Ez is érdekelhet

Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.