Ugrás a tartalomra

Várlátogatás másképp –  a Fehér Bot Napja a Diósgyőri várban

Létrehozva
Október 15-én, a Fehér Bot Napján különleges tárlatvezetésre készül Diósgyőr várának népe. Lehet majd tapintani, illatokat érezni és csodás dallamokat hallani - ezen keresztül megtapasztalni a középkor világát, egy palota mindennapjait. A vendégek között ezen a napon több látássérült is lesz, de várják a látókat is, akiknek figyelmét ezzel a programmal szeretnék ráirányítani az empátia és a segítség fontosságára.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A látássérültek speciális igényeire igazítva dolgozták ki a Diósgyőri vár munkatársai a „tapintható tárlatvezetést” azzal a céllal, hogy a látássérült emberek is felfedezhessék a Diósgyőri várat, a „látó” embereket pedig érzékenyítsék annak megértésére és elfogadására, hogy sokan, sokfélék vagyunk. Arra törekedtek, hogy kézzel foghatóvá tegyék az itt töltött pillanatokat, bevonva több érzékszervet is. A Miskolci Kulturális Központ, mint fenntartó fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és a szemléletformálást - hiszen a vár mindenkié.

A sétát a vártörténet szobájában kezdik, ahol megérinthetik a palota makettjét, így felfedezhetik a várat. A fémműves műhelyben pajzsot, kardot, sisakot és láncinget is kézbe vehetnek. A fűszerek termében az illatokon keresztül a konyha és a fűszerek világába is betekintést nyernek. A Lovagteremben pedig a különleges akusztikával ismerkedhetnek.

Az érzékenyítő program keretében a csoportokat két részre osztják. A csapat egyik fele bekötött szemmel tapasztalhatja majd meg a programot – átélve így, milyen érzés lehet a tapintáson, halláson és szagláson keresztül érzékelni a világot. A többiek pedig a látásképtelen társukat segítik a közlekedésben, megtapasztalva a segítség nagyszerű érzését.

Október 15-én a Fehér Bot Napján három alkalommal lesz lehetőség részt venni „Tapintható tárlaton”. 11:15-kor egy általános iskolai csoport, 13:15-kor középiskolás diákok, 15:15-kor pedig látássérültek nézhetik meg a királynék várát.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.