Ugrás a tartalomra

Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében

Létrehozva
Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében november 9-én és 10-én a Nemzeti Színházban, Budapesten.
Kép
Korábbi felvétel Forrás: szinhaz.org

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése. Kiemelt téma idén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója és a közéleti költészet - olvasható a Nemzeti Színház közleményében.

A zsűri tagja között lesz Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre versmondó művész és Szabó László kommunikációs szakember.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutóknak ezután videoklip formájában kellet feldolgozniuk egy általuk választott másik verset. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős mezőny. A döntősök versklipjeit a YouTube közösségi videómegosztó portálon láthatják az érdeklődők.

A Nemzeti VERSenyen közel kétszázan indultak, volt közöttük 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is. A versenyzők között erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó egyaránt szerepelt, közülük két erdélyi versmondónak sikerült a szuperdöntőbe jutnia.

A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a magyarversmondok@gmail.com címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen. November 9-én a VERSeny kísérő programjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amelyet Weöres Sándor műve ihletett, és egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. Másnap, november 10-én vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéseket is - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.