Ugrás a tartalomra

Hétfőn elkezdődött a 19. lengyel filmnapok

Létrehozva
Lengyel pilótákról szóló filmmel kezdődött a lengyel filmnapok Miskolcon. A lengyel filmnapokat 19 alkalommal rendezik meg a Művészetek Háza mozi termeiben.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A két népet múltja mellett ízlése is összeköti, így a szervező szerint könnyű volt válogatni a legfrissebb lengyel filmek közül. Még négy film vár az érdeklődőkre a hét végéig.

Kép

Fekete Dénes, a XIX. Lengyel Filmnapok szervezője a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, a barátság most már 1100. évébe lépett. – Hasonlóan nagy filmrendezők vannak mindkét ország területén és kölcsönösen megy a filmforgalmazás is, ez egy kicsit nehézkes a nyelvi problémák miatt, de megoldható – nyilatkozta.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.