Ugrás a tartalomra

Végvári professzorra emlékeztek

Létrehozva
A professzorra, az emberre, a példaképre, a közismert szaktekintélyre emlékeztek a MAB Székházban.

Végvári Lajos személye a 70-es, a 80-as és a 90-es években összeforrt a várossal. Mintegy ötven könyv és ötszáz cikk szerzője, művészettörténeti munkássága mellett fotóelmélettel és fotóesztétikával is foglakozott.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Születésének századik évfordulója alkalmából emlékkonferenciával tisztelegtek a személye előtt: a város kulturális, művészeti életének meghatározó alakjai meséltek a professzorról.

Végvári Lajos jelentősége, öröksége meghatározó Miskolc életében. Ő volt a miskolci muzeológia megteremtője, de emellett oktatóként, művészként is kiemelkedő volt. Személye sokak számára meghatározó volt. – Barátság, szép emberi kapcsolat alakult közöttünk. Mindent jelentett. Ő lett apám, akit fiatalként elveszítettem, a férfi, akire felnézhettem, és a tudós, akit tisztelhettem – fogalmazott a konferencián Máger Ágnes festőművész.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.