Ugrás a tartalomra

Miskolc velük – juttassuk döntőbe a Szinvavölgyi Prücsköket!

Létrehozva
Ezt nézzék, mennyien támogatják a Fölszállott a pávában vitézkedő miskolci kis táncosokat! Mi is megtehetjük majd péntek este, szavazatunkkal döntőbe repíthetjük a Prücsköket.
Kép
Forrás: a Szinvavölgyi Néptáncműhely hivatalos Facebook-oldala

A Szinvavölgyi Prücskök a Fölszállott a páva középdöntőjében sárközi táncokkal készülnek. A csapat már szerda óta Budapesten készül, Maródi Attila koreográfussal, a szinvavölgyiek művészeti vezetőjével telefonon sikerült néhány mondatot váltanunk.

Kép

– Lelkileg rendben vagyunk, pörgetjük őket, amikor kell, a hangulat nagyon jó nálunk – meséli, miközben a háttérben halljuk, micsoda pörgés van a középdöntő helyszínén. – Sok kollégával fogtunk össze, de itt van a fiam is, Levente, aki tavaly pávázott.

Az esélyeket latolgatva a művészeti vezető úgy fogalmaz: ide eljutva már mindenki annyira jó, hogy minimális különbségek lehetnek a fellépők között.

– A velünk versenyző fiúcsapat erre az alkalomra állt össze, de ügyesek ők is. Mi felkészültünk, a Prücskök tudják a táncot, jó előadóképességekkel rendelkeznek, magabiztosak. Sok szép ruhát kaptunk, eredeti sárközi viseleteket, nagyon pazar, szép viseletek, gyönyörűek lesznek benne a lányok – fogalmaz.

Kép

A Szinvavölgyi Néptáncműhely közösségi oldalát végigpörgetve feltűnik, mennyien biztosították támogatásukról őket.

– Valóban, a szülők minden szálat megmozgattak – mondja nevetve Attila. – Kiderült, hogy rengeteg miskolci művészhez, ismert közéleti szereplőhöz fűz valakit ismerettség, vagy rokoni szál. Nagyon jól esik természetesen minden ilyen támogatás.

Ahogy minden szavazat is nagy mosolyt csal majd a Prücskök arcára. A középdöntőben ugyanis a zsűri minden műfaji kategóriából egy produkciót juttat tovább, a nézői szavazatokkal pedig egyetlen induló mehet a döntőbe. Ahol tehát tíz produkció lesz majd látható: négy-négy a zsűri döntése alapján a két középdöntőből, és egy-egy közönségszavazattal továbbjutó induló.

Figyelem, most már a mi szavazatainkon is múlhat tehát, hogy a döntőben is megmutathatják-e tehetségüket a Prücskök! A kódjuk a 15-ös, a második középdöntős szavazás során, december 13-án az élő adás alatt van lehetőség a szavazatok leadására.

A szavazás keretében a résztvevők SMS-ben és mobilapplikáción keresztül szavazhatnak, az alapdíjas +36-20/30/70-4422-999 számokon elérhető, SMS alapú szolgáltatás igénybevételével és a MédiaKlikk Plusz elnevezésű mobilapplikáción.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.