Ugrás a tartalomra

Ismert sztároktól tanulhatnak februártól a miskolci tehetségek

Létrehozva
Hang-Varázs Stúdió néven nyit tehetséggondozó műhelyt február 2-án a Zenével Az Ifjú Tehetségekért Alapítvány.

Az alapítvány célja, hogy az ifjú énekes tehetségeket bevezesse a színpad és kicsit a kulisszák mögötti világba, ehhez magas színvonalú képzést biztosítva.

A képzési paletta felöleli az ének-zenei, hangképzés, próza- és táncképzés területeit.

A stúdió művésztanárai immár sokat bizonyított, országos és nemzetközi szinten is megméretett énekesek, színművészek. Név szerint: Jancsó Dóra színművész, Tunyogi Bernadett színművész.

Kép
Jancsó Dóra és Tunyogi Bernadett színművészek.

Továbbá Toronya Alexandra táncpedagógus, Varga Andrea színművész, Vágó Zsuzsi színművész, Cselepák Balázs színész, énekes, Csiszár István színész, énekes, Szolnoki Péter énekes, dalszerző és Kamarás Máté énekes, színművész.

A képzésre 6 éves kortól várják az érdeklődőket!

További felvilágosítást Fekete Ágnes ad a 70/674-0529-es telefonszámon.
 

Ez is érdekelhet

Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.