A író három gyermeke közül ő volt a legfiatalabb. J.R.R. Tolkien neki és testvéreinek kezdte el írni a Hobbit c. fantazyregényét, aminek sikere után a kiadó folytatást kért, igy született meg a Gyűrűk ura.
Ennek eredeti térképeit rajzolta meg rendkívüli részletességgel Christopher Tolkien, aki leginkább apja hagyatékának szerkesztőjeként és kiadójaként volt ismert.
Kilencvenöt évesen meghalt A Gyűrűk Ura írójának a fia
Létrehozva
Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura írójának, J.R.R. Tolkiennak a fia
Ez is érdekelhet
Tiszta lappal
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.