Ugrás a tartalomra

Működött a kémia: világhírű vendégművészekkel zenéltek a miskolci szimfonikusok

Létrehozva
Világsztárok léptek fel a Miskolci Szimfonikus Zenekarban. A Filharmónia koncertsorozat hétfői állomásán Balázs János, Kossuth-és Liszt Ferenc–díjas zongora virtuóz volt az est szólistája. A miskolci zenekart Káli Gábor, többszörös karmesterverseny győztese dirigálta.

Egy igazi orosz csemegére számíthattak a Filharmónia bérletes látogatói hétfőn este. A Művészetek Házában teltház fogadta a miskolci zenekart, akik egy estére egy többszörös karmesterverseny-győztes tehetséggel egészültek ki. A zenei utazás Muszorgszkij Hajnal a Moszkva folyó felett című darabjával indult. Káli Gábor – aki korábban Hongkongban és a Salzburgi Fesztiválon is nemzetközi karmesterversenyt nyert – először dirigálta a miskolci zenekart.

Kép
Káli Gábor először dirigált a miskolci szimfonikusokat. Fotó: Mocsári László

– Azért is vállaltam el a fellépést, mert bár még nem dolgoztam a miskolci szimfonikusokkal, de sok jót hallottam róluk – emelte ki érdeklődésünkre. – Szerettem volna tehát megismerni őket, látni, együtt mit tudunk létrehozni.

Már az est első részében kialakult az összhang, a folytatásban pedig a zenekar egy világsztárral egészült ki. Balázs Jánost vastaps fogadta. A művész 2011-ben Junior Príma díjat kapott, majd Liszt Ferenc-díjjal, tavaly pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Egyike a világ legsikeresebb és legkeresettebb zongoraművészeinek. Ő már több alkalommal zenélt együtt a miskolci szimfonikusokkal.

Kép
Balázs János szerint megvan a kémia a zenekarral

– Minden egyes alkalommal kapok itt valamit, amit nehéz megfogalmazni szavakban – hangoztatta. – A zenében és koncerteken azonban lehet érezni az igazi örömzenélést, ami okot ad a további együttműködésre. Miskolcon tehát megvan a kémia, és tudunk reagálni a másikra, annak ellenére is, hogy általában igen nehéz darabokat tűzünk műsorra.

Kép

Az orosz esten Rachmaninov, Rimszkij-Korszakov és Csajkovszkij darabokat hallhatott a közönség. Balázs János elárulta, Rahmaninov 1. fisz-moll zongoraversenye mindannyiuk számára újdonság volt.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.