Ugrás a tartalomra

A Magyar Költészet Napja

Létrehozva
A hagyományokhoz híven a Miskolc Televízió és a Minap.hu szerkesztősége idén sem feledkezett meg a Magyar Költészet Napjáról. A magyar líra szépségére természetesen egy József Attila szerzeménnyel hívjuk fel a figyelmet. Idén az Elégia című szerzeményt választottuk.

Április 11. azonban nem kizárólag József Attilával ajándékozta meg a világot. Ezen a napon született 1900-ban Márai Sándor is.

Márai inkább epikus alkotóként él az irodalomkedvelők fejében, ám számos nagyszerű lírával is megajándékozta az utókort Márai Sándor. Április 11-én, a Magyar költészet napján rá is emlékezünk, hiszen amit ránk hagyott, az ajándék. Ahogyan az egész élet is.

117 éve született a magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója, József Attila. Halála, csak úgy, mint életének túlnyomó része, tragikus. Bár rengeteg sötét tónusú műve született, nem feltétlenül ezek határozták meg költészetét: legszebb versei a szerelemről, az útkeresésről szólnak. József Attila neve mára összehegedt a magyar lírával, kikerülhetetlen alakjává vált irodalmunknak, bár – ironikus módon – életében gyakran kikerülték, lesajnálták, elutasították. Ellentmondásos személyiség, aki hol kisfiús mohósággal igyekezett soraival kicsikarni egy nő szerelmét (Nagyon fáj), hol pedig bölcs komorsággal szemlélte az életet (Dunánál). Születésének emlékét őrzi a magyar költészet napja, amit április 11-én tartanak. Az első ilyen eseményt egyébként 1956 júniusában rendezték a nyári ünnepi könyvhéten, csak 1964-ben kapcsolták ténylegesen József Attila születésnapjához. A magyar költészet napját általában – ha még derengenek a koronavírus-járvány előtti idők - irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal vagy szavalóversenyekkel ünneplik.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.