Munkáját fia, Fazola Frigyes folytatta, aki Újmassán 1813-ban megépítette a ma is álló őskohót. A kedvezőtlen fekvés miatt később új vasgyárat kellett építeni, így esett a választás a Diósgyőr és Miskolc közötti területre. A felvételen az egykori Magyar Királyi Vas- és Acélgyár, későbbiekben Lenin Kohászati Művek, Diósgyőri Acélművek bejárata látható, amely hosszú ideig meghatározta Miskolc életét, szinte ma sincs család, amely valamilyen módon ne kötődne a legendás gyárhoz. 1991. december 29-én az üzemet privatizálták, amit sorozatos és gyakori tulajdonosváltások követtek. Az utolsó, ukrán tulajdonos 2009. február 23-án jelentette be, hogy befejezi tevékenységét.
Akkor és most…: a Magyar Királyi Vas- és Acélgyár
Ez is érdekelhet
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Ő Frankelda hangja
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.