Ugrás a tartalomra

Lassan „testet ölt” a múzeum új szárnya

Létrehozva
Jól halad a Herman Ottó Múzeum mögötti építkezés.

 

Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

2016-ban indult az a fejlesztés, aminek az építkezési fázisa idén tavasszal indult el a múzeum hátsó traktusában. A cél a képtár bővítése, hosszú távon pedig a látogatószám növekedése.

- Az év eleji előkészítő feladatokat követően márciusban elkezdődtek az új kiállítási épületünk építési munkálatai – mondta lapunknak Hajdu Ildikó általános igazgatóhelyettes.

Kép
Fotók: Mocsári László

- Az önkormányzat, mint a múzeum fenntartója, rendelte meg a munkát. A kivitelező cég szépen halad: kezd formát ölteni az épület. Most a főépület mellett – egy régi épületrészből – alakítanak ki egy restaurátor műhelyet. Itt meg kellett erősíteni a falakat, újrahúzni a vezetékeket. Emellett az új épület falainak felhúzását végzi a kivitelező. Bízunk benne, hogy az építkezés – az ütemtervnek megfelelően – jövő tavaszra befejeződik - ismertette a jelenlegi munkafolyamatokat Hajdu Ildikó, aki hozzátette, a múzeum működése továbbra is zavartalan.

- Az építkezés nem befolyásolja a kiállítótereink látogatását: megtekinthető az emeleten a képtári kiállítás, a Pannon-tenger Múzeumban pedig az ásványtár, valamint a Dínók földjén és az Őserdei ösvényeken című kiállítások egyaránt várják a látogatókat.

A Herman Ottó Múzeum általános igazgatóhelyettese azt is hozzátette, a Pannon-tenger múzeum természetes hőszigetelése kellemesen hűvös klímát biztosít azok számára, akik kiállítótereket választják a kánikula helyett.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.