Az amolyan késleltetett könyvbemutatónak is beillő eseményen a napjainkban már Egerben élő marosvásárhelyi bibliográfus, Deé Nagy Anikó 2017-es és 2019-es, erdélyi báró- és grófnőkről szóló köteteinek nyomán - csaknem három évszázadon átívelően - három kárpát-medencei történelmi nőalak portréján keresztül engedett művelődéstörténeti bepillantást a korabeli hétköznapokba Lovász Emese régész.
Az általa felgöngyölített, a mai Szlovákia területén kibontakozó „mozaikcsalád”-történet az 1600-as évek kezdetén Árva várából indult, amikor is a buzgó lutheránus nádor, Bethlenfalvi gróf Thurzó György második házasságát kötötte Báró coborszentmihályi Czobor Erzsébettel.
A házaspár ránk maradt több száz leveléből kirajzolódik a véreskezű főúr emberi arca, a családjáért, gyermekeiért aggódó, gondoskodó apa. Erzsébet úrasszony alakjában pedig a 17. század elejének egy különleges női sorsát ismerhettük meg Lovász Emese vetítéssel színesített előadásában.
A levelek formulái a kornak és a nemesi rangjuknak megfelelően kötöttek, nyelvezetükre nézvést pedig már-már irodalmi igényűek. Miután Czobor Erzsébet lányaival is sűrűn levelezett, ezek tartalma rendkívül szerteágazó: férjével közös és annak korábbi házasságából született gyermekeinek kiházasításáról, az esküvők előtti vásárlások inventáriumairól, az udvartartásról, a gazdaság irányításáról, kertészkedésről, gyógynövény-termesztésről, konyháról, éléskamráról és a stafírungokról írnak egymásnak a felek. De ugyancsak ezekből derül ki, miért és hogyan ítélték el Thurzó György parancsára a rémséges és kegyetlen legendákkal övezett Báthori Erzsébetet.
A kolozsvári Kriterion kiadó gondozásában megjelent könyvek egyike a "hitben élő református nagyasszonyról", gróf Rhédey Zsigmondné báró hadadi Wesselényi Katáról szól, s a mindennapjait munkával töltő, mélyen vallásos, bőkezű mecénás kézírásos bejegyzéseiből tallóz. A kritika szerint inkább életrajzírásnak mintsem forráskiadványnak nevezhető mű gerincét a szakácskönyv képezi: a receptgyűjteménnyel és imanapló-részletekkel gazdagított kiadvány az erdélyi kultúrtörténet nagyközönségnek szánt értékes összefoglalása.
A másik könyv Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna (előbbinek az unokahúga), egy 18. századi erdélyi főrangú asszony receptkönyvét tárgyalja. A magyar gasztronómia iránt érdeklődők számára kínál különleges élményt: az ételek készítésének leírása mellett a korabeli konyhai állapotokra, az alapanyagokra, nemkülönben az edények használatára is kitér.
A régész hiánypótlónak tartja Deé Nagy Ildikó köteteit. Megjegyezte: minden erőfeszítése ellenére ennél korábbi, azaz 16. század előtti magyar receptekhez ő maga sem fért hozzá kutatásai során.
Az aranyozott étkekből és az édes tejjel készített báránybélből a kutató szerint egyaránt kiviláglik: a roppant fényűzés mellett nem hagytak kárba veszni egyetlen fogyasztható alapanyagot sem. Lovász Emese egyúttal kiemelte a receptleírásokban használatos nyelvi leleményeket: "trágyázd meg" (fűszerezd), "öregen" (egész keményen) vagy épp "röstölt" (pirított).
Az elemózsiák széles választékából az olvasó számára kitűnnek a fánkok, a miskulancia saláták, a liktáriumok (befőtt, szörp, szeszes formátumban), illetve az aszalt gyümölcsök és zöldségek ínyenc leírásai. Mindezek mellett ruhafestési praktikákat is hosszasan ecsetelnek a feljegyzésekben. Külön érdekességként jegyezte meg az előadó: az útmutatók alapján ekkortájt nem használtak még fedőt (tállal fedték le a főzendő vagy megfőzött ennivalókat), holott - meglátása szerint - a 18. századi hazai fazekasság már jócskán tartott azon a színvonalon, hogy ezt a technológiai lépést megtegyék.
A Felvidék Ház programkínálata jövő szerdán újabb vendégelőadóval gyarapodik…
