Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: a miskolci postapalota

Létrehozva
Régi és új felvételünkön a miskolci 1-es postának is otthont adó Postapalota látható.
Kép
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Miskolc postatörténete a 18. század végén kezdődött, az első miskolci postahivatal a mai Kazinczy és Batthyány utca sarkán álló épületben volt. A végleges postaépületet, vagyis a mai Postapalotát 1936-ban kezdték építeni a Kazinczy–Debreczenyi–Horváth Lajos utcák által határolt területen. A terveket Wälder (Walder) Gyula (a Zenepalota tervezője) és Reisch Adolf készítették, a kivitelező Árva Pál építési vállalkozó volt.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A miskolci Postapalotát 1937. október 14-én adták át. A Kazinczy utcai front földszintjén helyezték el a postahivatal helyiségeit, az első emeleten a főnöki lakásokat, valamint a szétosztók és a kézbesítők helyiségeit, a második emeleten a telefonközpontot alakították ki. A Postapalotát a második világháború után felújították, többször bővítették, az utolsó átalakítást 1995 és 1996 között hajtották végre Pirity Attila tervei alapján: akkor egy újabb emeletet húztak rá, mintegy 1100 négyzetméterrel növelték meg a hasznos területet.

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.