Ugrás a tartalomra

Miskolcon kalauzolta Tillát a Bohemian Betyars

Létrehozva
A miskolci gyökerű banda fél éve jelentette meg Makuka című számát az ország különböző tájegységeit, városait zenén keresztül bemutató Road Movie-sorozat részeként. A projekt része, hogy minden klip premierjét egy amolyan útikalauz kisfilm követi, amely során Till Attila műsorvezetése mellett az aktuális zenekar mesél inspirációkról és gyökerekről. Ezúttal Miskolcra látogatott a stáb.

A srácok – egyebek mellett – ellátogatnak Till Attilával a Szinvavölgyi Néptáncműhelybe, ami erős népzenei gyökereket és vissza-visszatérő inspirációt égetett bele a bandába a miskolci évek során.

Emellett feltűnik az első próbaterem is, a Földes Ferenc Gimnázium legendás Földes klubja, ahol tulajdonképpen összeállt a Bohemian Betyars. Hallhatunk insider minilegendákat és picit belepillanthatunk a zenekar múltjába.

Természetesen a „borsodi életérzés” kitárgyalása, a „sorsod Borsod” értelmezése sem maradhat ki, végezetül pedig a Makuka klipforgatásából láthatunk szemelvényeket. A premier után beszélgettünk Palágyi Máté Kakassal, a Bohemian Betyars hegedűs-énekesével, aki sokat mesélt arról, hogyan állt össze a zene, a szöveg és klip.

A Road Movie honlapja így írja körül a Miskolchoz és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez kötődő számot: „A Bohemian Betyars világcsavargói hazatértek Miskolcra, új daluk, a Makuka és a hozzá készült videóklip borsodibb nem is lehetne, hiszen lakótelepek és természeti csodák máshol is vannak, de ott nem használnak olyan szavakat, mint a furik és a pacuha. A Bohemian Betyars viszont szó szerint ezekből a tipikusan borsodi kifejezésekből építette fel új dalát, és erre alapul a Freund Ádám rendezte videóklip is.”

A projektről tudni érdemes, hogy a szervezők a legnépszerűbb hazai zenekarokat és előadókat kérték fel: írjanak olyan dalokat, amelyekben a hozzájuk legközelebb álló tájak, utcák, terek, városok, vagy éppen régiók elevenednek meg. A szerzők mellett neves zenei- és játékfilmes rendezők készítenek klipet a dalokhoz.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.