Ugrás a tartalomra

Könyvbarátok találkoztak

Létrehozva
Február 18. a magyar széppróza napja, ebből az alkalomból közönségtalálkozóval és dedikálással egybekötött kerekasztalbeszélgetést tartottak múlt pénteken Berta Eleonórával és Reiman Zoltánnal a Géniusz Könyváruházban.
Kép
Közönségtalálkozó a Géniuszban Fotó: Horváth Csongor

A közönségnek lehetősége nyílt még jobban megismerni a széppróza műfajában alkotó miskolci szerzőt, Berta Eleonórát. Emellett számos helyi érdekesség, történelmi "kisszínes" is terítékre került köszönhetően a város zsongó történelmének nagy tudójának, Reiman Zoltánnak.

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.