Ugrás a tartalomra

Kodály országában Bartók népe világzenét is játszik

Létrehozva
Április elsején kezdődött Budapesten, a héten pedig már Miskolcot is elérte a Müpa által szervezett Bartók Tavasz. Mindennek vitán felül egyik leghangulatosabb műsoreleme a Ritmo Piknik.
Preview Image
Képgaléria: Mocsári László 

A világhírű hazai komponistáról és a virágzás beindulásának évszakáról elnevezett nemzetközi művészeti program hétvégi miskolci felhozatalában napközben interaktív, kreatív gyermek- és családi elfoglaltságok, míg este kihagyhatatlan világ- és népzenei pop-up koncertek voltak terítéken.

A szerteágazó összművészeti attrakció eklektikáját mi sem igazolja jobban, minthogy a Miskolci Nemzeti Színházban április 21-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar előadásában – Zsuráfszky Zoltán koreográfus rendezésével és Kodály Zoltán kórusműveivel – A hűtlen feleség című táncprodukciót is bemutatták.

Kép
A fővároson és a borsodi megyeszékhelyen túl Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden várják még izgalmas programok a publikumot

A pezsgő fesztiválhangulatból és a világzenei piknikből bőven jutott Miskolcra is. Csakúgy mint pénteken, a Szinva terasz és az Erzsébet tér szombaton is kényeztette a látogatókat/hallgató(zó)kat: többek között olyan nevekkel, mint Paár Julcsi, a Mordái, a Dresch Mihály Ballance Trio, a Bélaműhely, a Dalinda vagy épp a Hét Hat Club

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.