Ugrás a tartalomra

Elkészült a Z!ENEMi Grizzlytől búcsúzó klipje (videóval)

Létrehozva
A miskolci banda korábban cimborákat és rajongókat hívott a jelenlegi helyéről hamarosan elköltöző Grizzlybe, hogy az asszisztálásuk mellett készüljön a hőn szeretett vendéglátóhelyet - is - búcsúztató klip. A Mindenhol jó most debütált YouTube-on.

„Részint azért választottuk a Grizzlyt, mert az egyik dal azzal kezdődik, hogy nézzük a meccset. Emellett a jelenlegi helyén hamarosan megszűnik a kocsma, mi pedig szerettünk volna magunk módján, méltóképpen búcsúzni attól, ahol annyi szép órát töltöttünk el” – fejtette ki korábban Szvoboda László, a banda gitárosa.

Az életképeket sűrítő videó ennek megfelelően meccsnézéssel indul, majd koncert- és turnéfelvételek között közös italozás és bandázás képei váltogatják egymást. A zárósnittben feltűnik a sejtelmes "Folytatjuk..." felirat, ami valószínűleg arra utal, amit ugyancsak Szvoboda László említett nekünk korábban: 

A Z!ENEMi hamarosan egy háromszámos új EP-vel jelentkezik és mindhárom számhoz terveznek klipet megjelentetni. Ennek első etapja a Mindenhol jó.

Preview Image
Képgalériánk a klipforgatásról; Fotók: Mocsári László

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.