Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Az Erzsébet Kórház

Létrehozva
Bár az új felvételen a növények miatt csak a kerítés látszik, mindkét felvétel a Semmelweis (tag)kórház - vagy régi nevén Borsod Vármegyei Erzsébet Közkórház - előtt készült.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

Az épületegyüttes Adler Károly városi főmérnök tervei alapján épült, 1900. december 2-án adták át. A kórház négy épülettel, összesen háromszázhuszonhat ággyal kezdte meg működését. Az egészségügyi intézmény az idők során folyamatosan bővült: míg 1901-ben 3471 beteget, addig 1940-ben – már 900 ággyal – tizenhétezer embert látott el. A második világháború során találat érte a kórházat is, ám a betegellátás akkor nem itt zajlott. 1945-ben a visszaköltözés és a helyreállítás is megkezdődött, később pedig rendelőintézettel is bővült.

Kép

A Semmelweist és a Vasgyári Kórházat 2008-ban összevonták Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktatókórház néven, 2017-ben pedig a megyei és a városi kórház integrációja is megtörtént. A Semmelweis 2020-ban és 2021-ben, a koronavírus világjárvány idején járványkórházként működött.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.