Ugrás a tartalomra

„Nekem ez a kiállítás a maximumot adja!” – a Petőfi-busz első látogatóit kérdeztük

Létrehozva
A Görögkatolikus Általános Iskola 6. osztályos diákjai láthatták először Miskolcon a Petőfi-busz az „Átrepülök hosszában hazámon” című tárlatát szerda reggel. 
Preview Image
Miskolcra érkezett a Petőfi-busz - Juhász Ákos képgalériája

Ahogyan arról beszámoltunk, a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából berendezett mozgó, interaktív kiállítás szerdától egészen szombatig tekinthető meg a Városháza mellett. 

A kiállítás gerincét tíz kiemelkedő gyűjteményi darab alkotja, amelyek között a Szendrey Júliától kapott gyöngyhímzéses pénztárca éppúgy megtalálható, mint Petőfi századosi kardja. Minden relikviához tartozik egy-egy kiemelt vers, valamint számos idézet, kézirat, művészeti alkotás és irodalomtörténeti érdekesség, amelyek együttesen egy-egy meghatározó élethelyzetet vagy témakört tárgyalva mutatják be a költő életének legfontosabb állomásait. Az egyes állomások során izgalmas formai és vizuális megoldások jelenítik meg többek között az Egy estém otthon, a Szeptember végén és Az alföld című verseket.

A görögkatolikus iskola diákjait kísérő magyar szakos pedagógus lapunknak elmondta, véleménye szerint a tematikus busz a pedagógusok szerint tökéletes kiegészítése a tananyagnak.

- A bicentenárium kapcsán úgy gondoltuk, hogy ezt az alkalmat meg kell ragadnunk, hogy olyan dolgokat is megtudjanak a költőről, amiről nem biztos, hogy egy magyar órán szó esik. Interaktív az egész busz és ennek a korosztálynak szerintem a kulcsszó, hogy meg lehet fogni, meg lehet tapintani, odébb lehet tolni. Ez nem egy hagyományos magyar óra – mondta Galajdáné Ungvári Réka.

Kép

A kiállítás a diákoknak is nagyon tetszett, néhányukkal az előadások közben tudtunk beszélgetni. Bodnár Szabolcs például arról beszélt, hogy mit láttak, hallottak a tárlatvezetés első negyed órájában. „„Idáig hallottunk Petőfi Sándor életéről, barátairól, illetve feleségéről Szendrey Júliáról. Hallottunk Petőfi első szárnypróbálgatásairól költőként és első verseiről is. Kíváncsian várjuk a tárlat és az előadások további részét” – mondta.

Nehéz Noa azt mondta, számára is nagyon érdekes a Petőfi-busz anyaga, mivel őt mindig is nagyon érdekelte Petőfi élete és munkássága. „A kiállítás nagyon szuper, nagyon szép és külön tetszik, hogy sok benne az interaktív feladat” – hangsúlyozta Noa, aki elmondta még azt is, Petőfi Sándortól a Füstbe ment terv a kedvenc verse. 

Hasonlóan vélekedett Mácsay Léna is, aki még nem túl sokat látott a kiállításból, mikor kérdeztük, de annak interaktivitása már rögtön lenyűgözte. „A kukucskálók nagyon tetszettek, sok verset lehetett elolvasni, szóval nagyon jó, hogy ide eljöttünk” – jelentette ki.

Kép

Katona Zsófiának is a tárlat interaktivitása tetszett. „Rengeteg információ le van itt írva Petőfi életéről, sok kérdésünket meg tudja válaszolni, nekem ez a kiállítás a maximumot adja” – mondta Zsófi, aki hozzátette: az előadásokból számára az volt a legérdekesebb, mennyire más volt a világ kétszáz évvel ezelőtt, mint napjainkban.  

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.