Ugrás a tartalomra

Áll-A-Tok koncert Tátraival a Földesben

Létrehozva
Rendkívüli és fergeteges koncerttel ünnepli tizenhatodik születésnapját az Áll-A-Tok Zenekar április 22-én, 19 órakor a Földes Ferenc Gimnáziumban. Az alkalom díszvendége Tátrai Tibor, a gitárlegenda lesz.
Kép
Fotó: Mocsári László

A miskolci együttes tagjai közül többen főorvosok, akik hivatásuk mellett műkedvelő zenészek, és nem csupán a szikével bánnak kitűnően, hanem a hangszerekkel is. 
Először 2007-ben, a Miskolci Semmelweis Kórház általános sebészeti és mellkassebészeti osztály osztályvezető főorvosa, Szűcs Géza 60 éves születésnapján játszottak együtt. Ezen a koncerten olyan hangosan dübörgött fel zenéjük, hogy az osztály korábbi osztályvezető főorvosa, Kiss János István azt mondta: ÁLLATOK! Ez a vad, elementáris erő és hangzás némi kis „malacsággal” átitatva azóta is jellemzi a zenekart, amely később hivatásos zenészekkel is kiegészült.

A koncert születésnapi buli. Az együttes három tagja áprilisban született, és Tátrai Tibor, a zenekar régi barátja is áprilisi. „Nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a gitárlegenda sűrű elfoglaltsága ellenére is igent mondott, és elvállalta a fellépést. A helyszín adta magát. Én, és a zenekar másik tagja, dr. Tóth Imre, aki egyben a munkatársam is, hajdan földesisták voltunk. Mindkettőnk első rockzenekari fellépése a gimnáziumban volt”– nyilatkozta Almássy Sándor sebész, alapító. 

A koncert első felében a zenekar saját számokat ad elő, második részében pedig Tátrai Tibor Jimi Hendrix repertoárját kíséri majd. Játszanak: Bányai Krisztina -ének, Bendzsák Erika -fuvola, Almássy Sándor -zongora, Ésik Arnold -szaxofon, Fortuna László, Tüsi -dob, Fukk Attila -basszusgitár, Gyáni Károly -ének, Molnár István -harsona, Péter Zoltán -trombita, Tóth Imre -gitár. Belépőjegyek elővételben az interneten, illetve a helyszínen kaphatók.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.