Ugrás a tartalomra

Teltház előtt zenélt László Attila Perecesen

Létrehozva
A Fonogram-díjas erdélyi magyar énekes vasárnap huszonötödik alkalommal énekelt Miskolcon.

Kép
László Attila. Fotó: Mocsári László

Jótékonysági koncertet adott László Attila énekes a perecesi Jézus Szíve templomban vasárnap délután. A Zene Összeköt Egyesület által szervezett esemény bevételét a templom javára ajánlották fel.

A koncert fővédnöke volt Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője, aki a minap.hu érdeklődésére elmondta, az ifjú zenei tehetség fellépése iránt hatalmas volt az érdeklődés, körülbelül háromszázan gyűltek össze a templomban, ahol még a pótszékek is megteltek és még az ajtóban állva is hallgatták a muzsikát. Hozzátette, volt olyan rajongó, aki Debrecenből érkezett Miskolc-Perecesre azért, hogy hallhassa László Attilát. A képviselő hangsúlyozta, fontos számára, hogy felpezsdítse a városrész kulturális életét.

Kép
Bazin Levente (balra). Fotó: Mocsári László

- Két héttel ezelőtt a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar adott koncertet a Vilma-forrásnál, és a mostani koncert után jövő héten a rock szerelmeseit várjuk az V: Perecesi Rockfesztiválra, melyet ugyancsak támogatok már évek óta – hangsúlyozta.

László Attila egyébként éppen huszonötödször lépett fel Miskolcon, helyi római katolikus templomban először, de mint mondta, reméli azt is, hogy nem utoljára.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.