Ugrás a tartalomra

Nem csak a turisták szeretik felfedezni Miskolc értékeit

Létrehozva
Rendkívül népszerűek a Tourinform Miskolc iroda által szervezett garantált városnéző séták.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Kupcsik Sarolta, a Tourinform Miskolc Iroda vezetője elmondta, az eddigi tíz alkalmon több mint 550 vendég vett részt. A megrendelt idegenvezetéseken pedig 45 csoportban mintegy 1600 fő járta végig Miskolc nevezetességeit. Ha a turistacsoportok összetételét nézzük, a legjellemzőbbek az iskolai és nyugdíjas csoportok, valamint a céges kirándulások. Persze érkeznek az ország más részeiből és külföldről is.

Az irodavezető hozzátette, a garantált városnéző sétákat szintén sokan látogatják, menetrend szerint zajlanak. A népszerűségüket mutatja, hogy nemcsak a vendégek, hanem a partnerek körében is ismertek. Legutóbb például a Filharmónia Magyarország az Orgonák éjszakája rendezvénysorozathoz kapcsolódóan másodszor kérte meg a miskolci irodát, hogy szervezzenek meg egy plusz tematikus sétát. Ezen múlt szombaton rengetegen, 130-an vettek részt.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Augusztus 12-én Ipartörténet a belvárosban címmel folytatódik a népszerű programsorozat, ezúttal is több olyan részlettel, látnivalóval, amire egyébként nem biztos, hogy eddig felfigyeltünk, vagy megnézhettünk. Szó lesz olyan érdekességekről, mint például:

hol működtek Miskolcon céhek, melyek voltak a legismertebbek, vagy éppen, hol ülhettek a templomban a céhek képviselői.

Szeptemberben pedig megnézhetik a résztvevők az Erdészeti palotát, sőt egy extra sétát is szerveznek, kapcsolódva a Szinva Örökség Napok programjaihoz: szeptember 9-én egy lillafüredi sétára invitálják az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.