Ugrás a tartalomra

Hangolódjunk a Szinva Örökség Napokra!

Létrehozva
Ezzel a szándékkal hívta meg e heti vendégeit a Kilátó. A Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában helyi művészek és politikusok a szeptemberben esedékes fesztivál programkínálata mellett a város patakjához fűződő személyes élményeikről is beszéltek.
Kép
Fotók: MiNap-archív a 2022-es Szinva Örökség Napokról

Adásunk első felében Balla Miklóstól, a Miskolc Dixieland Band vezetőjétől megtudhattuk, milyen motivációk nyomán "fertőződött" meg a '80-as évek derekán a zenei stílussal, s hogy mennyiben köthető a zenekar a miskolci miliőhöz. Mint elmondta, számos tekintetben az itteni szereplési lehetőségeket tartják a legfontosabbaknak. Ahogy arra rávilágított, a közönséghez közeli kisebb koncertek nyújtják a legjobb visszaigazolást a művészek számára. A Szinvától mindössze harminc méterre lakó Balla Miklós ezért is várja már olyannyira a II. János Pál pápa téren felállított színpadra való fellépésüket. 

Kép

Beszélgetőpartnere, Bartha György önkormányzati képviselő hangsúlyozta, mekkora jelentőséggel is bír egy-egy ehhez hasonló programsorozat, mely alkalmat kerít arra, hogy a városlakókon kívül az idelátogatókkal is megismertethessük értékeinket és köztünk élő tehetségeinket. A Velünk a Város frakciójának tagja szimbolikus erejűnek tartja, amint a Szinva Miskolc egészén keresztül folyik, éppen ezért örömmel vette, hogy tavalyhoz hasonlóan az esemény számos helyszínének egyike idén is a kilián-déli városrész lesz.

Kép

A Kilátó második felében Ács Gyula népzenetanár-zeneszerző, karmester elmondta: akárcsak a Szinva Örökség Napokat megelőző esztendőkben hasonló szellemiségben tartott hagyományápoló rendezvényeknek, úgy a mostani fesztiválnak is aktív résztvevője és szervezője. Míg korábban a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekarral, úgy idén a Reményi Ede Kamarazenekarral lép majd fel, mellyel a nemrégiben megjelent közös lemezüket mutatják be az érdeklődőknek. 

Simon Gábor a Győri kapu önkormányzati képviselőjeként büszkén tekint a városban meglévő erős lokálpatriotizmusra. Mint azt a Velünk a Város frakciójának vezetője felidézte: a mintegy két évtizedes, önkormányzati ciklusokon átívelő önkormányzati szándék eredményeképp a Szinva vize rég nem látott módon tisztult meg, élővilága pedig visszaköltözött annak medrébe. A várospolitikus adásunkban ismertette az egy hónap múlva esedékes Szinva Örökség Napok választókörzetében tartott programelemeit. Így került szóba egyebek mellett a Csodamalom Bábszínház és a Ködmön Formációs Táncegyüttes is a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.