Fedor Vilmos helytörténeti munkáival valószínűleg még az is találkozott valamilyen formában, aki kevésbé érdeklődik Miskolc egykori arcai iránt. A korábbi alpolgármester – majd nemrégiben kultúráért felelős polgármesteri megbízott – Miért Miskolc? című könyve is a város szépségére, értékeire koncentrált – egyébként a mostani kötet is a címben feltett kérdésre keresi a választ, igaz más szemszögből. Somorjai Lehelnek, a helyi levéltár korábbi igazgatójának szintén számos írása őrzi borostyánként Miskolc múltját. Kettőjük másfél éves közös munkájának eredménye az a kiadvány, amit a színház 200 éves jubileumi ünnepségén mutattak be a nagyközönségnek.
„1823-ban nyílt meg másodikként – csak Kolozsvár előzte meg – állandó kőszínháza. A trianoni békediktátum miatt viszont a mostani magyarországi határokon belül az első! Az első Thália temploma a legnagyobb jövőjű magyar városban” – írja a Színház a város tenyerén című kötetük kapcsán Somorjai Lehel. Rengeteg gyűjtőmunka és kutatás eredménye ez a könyv, aminek szerkesztésében a szakmai szempontok és a miskolci szív tükröződik.
- Nagyon sok régi iratot elővettünk. Olyan dolgokat fognak olvasni ebben a könyvben, amilyeneket eddig még nem, mivel eddig még nem találták meg őket – mondta a könyvbemutatón Fedor Vilmos. – A színház a város tenyerén elsősorban a miskolciaknak szól, buzdítja őket, hogy legyenek büszkék. Arra kerestük főképp a választ, mi volt az oka, hogy az 1800-as évek elején egy 14500 fős városban úgy dönt a lakosság, hogy megépítik az ország első, magyar nyelven játszó kőszínházát. Még a kassaiak is támogatták a tervet, pedig ők már polgári város voltak, mi polgárosodó. Miért történt mindez? Ezekre a rejtélyekre kerestük a választ.
Óriási lehetőséget kaptunk a sorstól: az évek alatt itt játszó színészek mesélnek Miskolcról a könyvben. Erre másik városban nincsen példa, ezeket nem gyűjtötte össze senki. Olvasható lesz Dajka Margit véleménye, Fedák Sárié, sok más kiváló alaké abból a korból, de megtalálható a lapokon a közelmúlt üzenete is.
Széchenyi István elsőként adományozott 300 forintot 1823-ban. Ez akkoriban igen nagy pénz volt. Az ő példáját ebben is követték más nemesek is, mind hasonló összeggel csatlakoztak ahhoz, hogy felépüljön Miskolc kőszínháza – ilyen, és ehhez hasonló történetek rajzolódnak ki a korabeli írások alapján.
A Színház a város tenyerén című könyvet nemsokára meg is vásárolhatják azok, akik kíváncsiak a helyi teátrum múltjára, a 200 évvel ezelőtt élő miskolciak városépítő elszántságára.