Ugrás a tartalomra

Garantált városnézés - az egykori Urak utcája és az Avasalja titkait ismerhették meg

Létrehozva
A garantált városnézés legújabb állomásán, szombaton szó esett egyebek mellett a Jézus kútja legendájáról, a Malomszög és Vargaszög elnevezésekről, de más helyi érdekességekről is.
Kép
Fotók: Varga Tamás

A vezetett séta ezúttal is a Tourinform Miskolc Irodától indult el szombaton délelőtt 10 órakor.

Az iroda által rendszeresen meghirdetett tematikus városnézések sorában most egy kevésbé látogatott, ám annál érdekesebb helyre invitálták az érdeklődőket: a Petőfi és a Toronyalja utca környékének érdekességeivel ismerkedhettek meg a szombati vezetett séta résztvevői.

Kép

A program során felkeresték az avasi református temetőt, majd a résztvevők megnézhették, hol működött például a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely vagy a serház, és milyen építészeti stílusok jelennek meg az Avasalja régi épületein.

Kép

A sétát vezető Kupcsik Sarolta, a Tourinform Miskolc Iroda vezetője korábban elmondta lapunknak, hogy a program sikere mutatja: nem csak az idelátogató turisták szeretik felfedezni Miskolc értékeit. A séták rendkívül népszerűek, ezres nagyságrendű a vendégek száma ebben az évben.

Kép

Ha a turistacsoportok összetételét nézzük, a legjellemzőbbek az iskolai és nyugdíjas csoportok, valamint a céges kirándulások. Sokan érkeznek az ország más részeiből és külföldről is.

A további program:

November 11.: Pick, Hercz és Ferenczi – Belvárosi zsidó emlékek

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
KultúraMiskolcBelföldKörnyezet
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.