Ugrás a tartalomra

A robotika beszippantja az embert

Létrehozva
A rejtelmekkel teli és látványos ArtTec robotokról tartott szakmai napot hétfőn a Gyermekkönyvtáros Műhely.
Kép
Fotók: Mocsári László

A gyermek- és iskolai könyvtárosokból 2005-ben alakult műhely célja, hogy megszerettessék a gyermekekkel az olvasást. Ennek érdekében újabbnál újabb technikákat sajátítanak el és ismertetnek meg a legifjabb olvasóközönséggel.

– Az ArTec robotokkal és lehetőségeikkel a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2018-ban ismerkedett meg. Azóta az intézmény megvásárolta a költséges eszközelemeket és robotika szakkört is indított 8-12. osztályos gyermekeknek, amelyen az iskolások egy olvasmányt keltenek életre az általuk összeállított és beprogramozott robotokkal – nyilatkozta portálunknak Miklós Katalin gyermekkönyvtári csoportvezető.

Kép

Az oktatási robotok, így az ArtTec robotok széleskörű fejlesztési lehetőséget biztosítanak, és elsősorban a gyermekek digitális kompetenciáit fejlesztik, miközben fejlődik kreativitásuk, asszociációs képességük és személyiségük is. A robotokat, vagyis az olvasmány szereplőit kis kockákból építik meg, majd keltik életre a gyerekek, amelyhez az ifjaknak képeseknek kell lenniük arra, hogy elképzeléseiket átültessék a kocka világába. Ezt követi a programozás, amely szintén jól fejleszti a gondolkodási képességeket, például az algoritmizálást.

– Az ArtTec robotok programozásához egy kimondottan gyermekeknek szóló programozási mód, egy online programozási felület, illetve környezet, a szkreccs (Scratch) áll a diákok rendelkezésre. Az úgynevezett programozás során a blokkok (programutasítások) kategóriánként jelennek meg, és ezeket kell egymáshoz illeszteni úgy, mint egy puzzle-t – mondta Lukácsné Halász Gabriella, a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola pedagógusa.

Kép

Az Artec robotok óvodáskortól egészen középiskolás korig használhatóak, de felnőtteknek is élvezetes elfoglaltságot nyújthatnak, hiszen a robotokkal bármi megvalósítható. Az alapok néhány óra alatt elsajátíthatóak. A komolyabb összeállításokhoz azonban türelem és kitartás szükséges. Az ArtTec robotok nagy előnye, hogy összeállításuk során a gyermekek szabadon használhatják kreativitásukat, nem kell feltétlenül a tanári utasításokat követniük, mert elképzelhető, hogy jobb, egyszerűbb megoldást kínálnak, mint a felnőtteké, ami a gyermekek önbizalmát is erősíti.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.