Ugrás a tartalomra

Ha a Népkert fái mesélni tudnának

Létrehozva
A Sziszi szobor titka és más érdekes történetek elevenednek meg Reiman Zoltán hatodik helytörténeti könyvében, amelyet csütörtökön mutattak be a sajtónak a Népkerti Vígadóban.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A hiánypótló kiadvány Miskolc első közparkja létrejöttének históriáját meséli el. A szerző Reiman Zoltán elmondta, hogy a miskolciak egyik központi helye volt a Népkert már a polgári korszakban, fénykorát a „boldog békeidőkben”, az első világháború előtt élte, felvillant még a két világháború között is, ám a szocialista évtizedekben, mint egyfajta „polgári csökevény” elveszítette jelentőségét és törzsközönségét is a park és a vígadó. 

A ’Ha a fák mesélni tudnának - időutazás a Népkertben’ című kötetben az író egy új nézőpontból, de mégis mindenki számára érthetően és izgalmasan vezet be minket a Népkert történetébe, és ami szintén újdonság, hogy két nyelven, magyarul és angolul is olvashatók az adatok és az izgalmas helyi sztorik a múltból, így nem csak a lokálpatrióták, de az idelátogató külföldi turisták is nagy haszonnal forgathatják. 
A kiadványban többek között szó esik a Népkert egyes részeiről, a leghíresebb épületéről, a Népkerti Vígadóról, a Szent Jobb egykori miskolci látogatásáról és az Országzászló felavatásáról. De nem lőttünk le ezzel minden poént. 

Kép

„A két világháború közötti időszakban erősen revízionista nézeteket vallottak városunk vezetői és polgárai, ezekről, a mára már sokak által elfeledett érzésről is olvashatunk a könyvben. Ezek olyan információk és visszaemlékezések, amelyekről a második világháború utáni rendszerben nem volt lehetőség beszélni. A trianoni trauma nem lehetett közbeszéd tárgya. Ebben a könyvben elsősorban ebből az időszakból származó történetek kaptak helyet” – mutatott rá a szerző. 
Hangsúlyozta, a könyv összeállításához szükséges kutatásai, forráskeresése közben számára is világossá vált, hogy a  Népkert a századelőn is hasonló problémákkal küzdött, mint manapság, talán ezek megoldására is választ kapnak az olvasók a sorok között. 

A könyv ötletgazdája és finanszírozója Barkóczi István, a Népkerti Vigadó tulajdonosa volt, aki igazi és elkötelezett miskolci lokálpatrióta, a Népkert szerelmese. A kötet alig több mint fél év alatt készült el, mától minden érdeklődő hozzájuthat Miskolc belvárosában a Géniusz Könyvesboltban.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.