Írnom kéne, sírnom kéne, de nem megy, csak a hidegen világító monitort nézem. Ölemben könyveid, írásaid, megfogadom, újra mindet elolvasom majd, egyszer. Utolsó találkozásunkra gondolok. Ősz volt. A Városház téri platánokról a levelek már hullani készültek, a nap késődélutáni aranyával festette a városháza kopott falait. Pistával ültetek az egyik padon. Két összeillő ember, összekapaszkodva, egymást nézve, valami különös utazásban. Örültünk egymásnak. Piroska segítségkérőn nézett férjére. Aztán amikor meghallotta a nevemet, mosolyogva nézett rám, de már máshol volt. Még megsimogattam a kezét, mondani akartam valamit, talán mondtam is, hogy köszönöm, meg vigyázz magadra. Arca mosolygott, de a szeme már nem látott engem, üresen révedt valahová és abban a néhány percben megértettem, hogy az álomarcú asszony már egy másik világba lépett, az ajtót halkan becsukva maga mögött.
Két otthona volt, Szuhakálló és Miskolc. Előbbi gyerekkorának csodálatos világát, utóbbi a kiteljesedett írói és tanítói munkásságának helyszínét és családja otthonát jelentette. Mélyen megérintette az elszegényedő családok, a reménytelen, kiszolgáltatott sorba kényszerültek szomorú világa. Igazságkereső humanista volt. Talán ezért döntött úgy, hogy tanítani fog. Így lett a tanítás megszállottja, aki vallotta, hogy minden emberben ott lakik a tehetség és az ő dolga nem más, mint az, hogy segítsen megtalálni. Imádták a tanítványai. Neki köszönhető a magyar nyelv és irodalom tanításának reformja, egy új módszertan kidolgozása. Három kötetes munkája eredményeként diákok ezrei csodálkoztak rá az írás és olvasás gyönyörűségére.
Közel húsz kötet, irodalmi folyóiratokban megjelent versei, prózái tették a kortárs irodalom megkerülhetetlen alakjává. Írt színdarabot, mesét és legendát. Verseit szerte az országban mondják jeles napokon idősek és fiatalok. Édesanyjához írt versét, mára anyák napi ünnepségeken szavalják a diákok.
Arany Miskolc című verses kötete tisztelgés Miskolc és lakói előtt. „Verseiben ott jár-kel, üldögél, ámul, gyönyörködik és sír a szerző is.”
Életem egyik legszebb időszakát jelentik azok az évek, amikor a miskolci legendák összegyűjtésén együtt dolgozhattam vele. Közösen utaztunk a múltba, elfeledett emlékek között kutattunk. Ahhoz, hogy rácsodálkozzon a világ Miskolc páratlan értékeire mesékre van szükség, mondtam neki, írjunk meséket. Azonnal megértette és mesélt, úgy ahogyan csak ő tudott mesélni. És meséivel is tanított…. nem középiskolás fokon. Nagyon hiányozni fog.
