A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár hagyományos költészetnapi megemlékezését ezúttal is Lillafüreden, a József Attila szobornál tartották csütörtökön 11 órától. A hegyek sörénye, a csillámló sziklafalak alatt elterülő Hámori-tó, a Palotaszálló és a függőkert nem csak a Tour de Hongrie nézőit nyűgözte le anno, hanem – szűk kilencven évvel korábban – Pőcze Borbála legkisebb gyermekét is. Itt született a Marton Mártához íródó, sodró lendületű szerelmes vallomás, ami a magyar költészet kincsévé vált azóta, az édeni szépsége mellett ezért is kiemelkedő fontosságú emlékhely Lillafüred.
Az Óda gondolatai képesek arra, hogy megszólítsák a modern kor emberét is. Az 1933-ban született mű egyik sora azonban most kevéssé tűnt érvényesnek: lehet, hogy József Attila ittjártakor az úton nem volt senki, senki, most azonban kocsiktól és emberektől zsúfolt arcát mutatta a hegyek közé futó betoncsík. Sokak kezében koszorú lengett, jelezve, nem csak nézelődni jöttek ezen a csütörtöki napon.
Az ünnepi esemény a Hotel Palota főbejáratával szembeni teraszon kezdődött, ahol Varga Andrea a város alpolgármestereként köszöntötte a jelenlevőket.
- Nekünk mást jelent az Óda, kicsit az identitásunk részévé is vált – kezdett gondolatai tolmácsolásába Varga Andrea.
- Amikor a költő szobrához jövünk, feléled bennünk a vágy, hogy elképzeljük, miként írta meg József Attila a magyar irodalom talán legszebb művét. Varga Éva szobrászművész alkotása azt a pillanatot idézi, amikor a költő a távolba nézve gondol az asszonyra, akit követni vágyik, hogy a szenvedély varázslatos pillanatát újra és újra megélje vele.
Az alpolgármester asszony azt is kifejtette, miért különleges számára a lillafüredi József Attila szobor. Elmondta, azzal, hogy a szeretett nő árnyékát megjeleníti a költő bal oldalán a szobrász, meg is idézi Marton Mártát.
- Nézzük, hogyan futnak szoknyája redői között a sorok, és láthatóvá válik számunkra a vágy tárgyát képző asszony, akiről szólnak a gondolatok. Nem csak azért kultikus a miskolciak számára ez a hely, mert az emberi kezek által készített palota és a természet évezredeken keresztül faragott alagútjának különleges kézfogója. Azért is, mert itt otthonra lelt mindig is az emberi szellem: írók, költők találkozásainak adott teret, de itt született a múlt század harmincas éveinek végén az első honi filmfesztivál is. Itt volt boldog Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor, és itt játszódott legendás színészek szereplésével a Meseautó című film is – méltatta az egyedülálló környezetet Varga Andrea, aki úgy zárta beszédjét: „éljen a szellem, éljen a költészet, dicsőség a költőknek!”.
Antal Balázs költő, a Nyíregyházi Főiskola Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa, a Műút portál szerkesztője szintén készült ünnepi gondolatokkal. Ő a természet ösvényein áttörve keresztül közelítette meg a témát.
- Az érzéseink és gondolataink ugyanazok, de a szavaink nem. Addig legalábbis nem, amíg a költészet meg nem tanít bennünket kimondani a szavakat, ezáltal jobban rálátni minket a saját életünkre, helyünkre a világban. Pontosan úgy, mint mikor hegyet mászunk, és letekintünk a mélybe – fogalmazott a költő, aki szerint a vers üvöltés, a nyers boldogság és a vad reménytelenség világgá üvöltése, másfelől okos és érzékeny beszélgetés.
Az ünnepség részeként Zsova Levente, a Földes Ferenc Gimnázium 12.c osztályos tanulója elszavalta az Óda című verset. Ezt követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait József Attila nagysága és hagyatéka előtt tisztelegve.
