Ugrás a tartalomra

Nagy sikert aratott Vásáry André perecesi koncertje

Létrehozva
Jótékonysági koncertet adott Vásáry André énekes a Jézus Szíve templomban vasárnap. A művészt az előadás végén álló tapssal ünnepelte a közönség.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A 41 éves férfi szoprán 18 éves pályafutása alatt három arany- és egy platinalemezt kapott albumaiért. Bostonban képezte magát. Itthon az Eszterházy Károly Egyetemen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Miskolci Egyetemen tanult. Megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntősként szerepelt a Római Nemzetközi Énekversenyen. A Vatikáni Televízió közvetítésén keresztül több mint 160 millió néző láthatta versenyprogramjának előadását.

Kép

Vásáry André mostani nagyjából egyórás előadása a könnyedebb műfajból musical dalokat és komolyzenei feldolgozásokat is tartalmazott. A koncert fővédnöke Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy a templom megtelt nézőkkel, a koncert nagy sikert aratott.

Kép

Belépődíj nem volt, adománygyűjtő ládába helyezhették el felajánlásaikat a nézők, akiknek nagy része a perecesi városrész lakója. A Miskolci Kulturális Központ által szervezett esemény bevételét a templom javára ajánlják fel.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.