Ugrás a tartalomra

Megnyitotta kapuit a régió egyik kedvenc fesztiválja, a Miskolci Egyetemi Napok!

Létrehozva
Csütörtökön elstartolt a szemeszter legnagyobb bulija az Egyetemvárosban.
Kép

Napközben a hagyományos diákrektor választás során a nyolc kari csapat és egy alumni csapat mérte össze erejét olyan sportokban, mint a kislabdás futball, corn-hole, darts, kötélhúzás vagy csocsó. Az ebédet a csapatok főzőversenye színesítette, amelyet a szakmai zsűri pontozott. 

Az esti fesztiválon több mint 3000-en látogattak ki a koncertekre. A HELL Nagyszínpadon a MEN első nagy zenekara a VALMAR volt, aztán a már pezsgő hangulatot Majkáék fokozták. A kültéri koncerteket a YAMINA zárta, viszont a beltéri fesztiválhelyszíneken egészen hajnalig tartott a buli. 

Preview Image
Fotók: Miskolci Egyetem

A programok nem állnak le, a koncertek folytatódnak a pénteki napon is. A HELL Nagyszínpadon Horváth Tamás és a Follow the Flow felel a hangulatért. A fesztivál többi színpadján fellép Ekhoe, Gyuris, Grasa, a Groovehouse, Metzker Vitkória és Jauir is. 

Jegyek és bérletek elérhetőek a helyszínen, illetve a cooltix.hu-n.  

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.