Ugrás a tartalomra

Háttérsztorik és Hegedűs D. Géza a TTH Színpadon

Létrehozva
Május 13-án, hétfőn miskolci sztorikat, 27-én pedig Hegedűs D. Gézát láthatjuk a TTH Színpadon.
Kép
Fotó: technikahaza.hu

Idén áprilisban rajtolt a TTH Színpad: Harsányi Attila és vendégei sorozat a Tudomány és Technika Házában. A város új, minőségi és ritkán látható produkciókra építő színházi játszóhelye tavaszi és őszi évadokkal jelentkezik. A szervezők és mecénások nemcsak színházi, hanem közösségi élményt is szeretnének nyújtani, ezért minden előadás előtt kávéházi hangulat és egy pohár bor várja az érdeklődőket, előadás után pedig exkluzív beszélgetés a társalgó térben a fellépővel és a közönséggel.

Miskolcnak számos már lejegyzett és szóbeszéd útján is terjedő története, legendája van. A rendezvénysorozat következő estjén, a Háttérsztorikban most ezek elevenednek meg a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek improvizációjában, jó adag humorral, kreativitással. 
Az este során három-négy sztorit láthatnak a nézők életre kelni a színpadon elrejtett eszközökkel rögtönző színészek és a narrátoruk előadásában. Miskolci rejtélyeken, bűntényeken, híres DTVK történeteken nevethetünk, gondolkodhatunk, izgulhatunk május 13-án 19.00-tól a Tudomány és Technika Házában. Egyedi, ismételhetetlen élmény a város új játszóhelyén.

Kép
Fotó: Gordon Eszter

A tavaszi évad záró előadójaként Hegedűs D. Géza lesz a TTH Színpad vendége május 27-én, hétfőn este héttől. A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai Sándor. Az író választotta kezdő dátum Ausztria hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza megrendítő felidézésében és Marton László rendezésében.

Jegyek mindkét előadásra tixa.hu-n és a technikahaza.hu-n vásárolhatók, valamint korlátozott számban az előadás előtt a helyszínen.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.