Ugrás a tartalomra

Garantált városnézés a virágos belvárosban

Létrehozva
A Tourinform Miskolc belvárosi tematikus városnézéseinek idei kiemelt eseménye a belvárosi parkokat, zöld területeket bemutató séta, amellyel Miskolc nevezett a Virágos Magyarország versenyre a „Tematikus városnézések” kategóriájában.
Kép
Garantált séta a virágos belvárosban. Fotó: MIDMAR Kft.

Június második szombatján a résztvevők felkeresik az ikonikus belvárosi tereket és parkokat, köztük az Erzsébet teret, a Virágórát, a Szemere kertet és a Testvárvárosi fasort. A séta a Szinva teraszon ér véget - közölte a sétákat szervező MIDMAR Kft.

Ahogy írják, a természeti szépségeken kívül az épített örökségről is szó lesz: olyan épületeket, műalkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők, amelyeken virágábrázolások láthatók, s megismerhetik a hozzájuk fűződő történeteket is. A városnézés során megnézhetik, hol „terem” a vasfű, melyik banképület kapuját díszítik kovácsoltvas rózsák, és hol található a Három rózsa. 

A belvárosi zöld területek mellett szó esik majd arról is, hogy a város más részeiben milyen parkokat érdemes meglátogatni.
A rendezvény kutyabarát.

A Tourinform irodából induló belvárosi sétán Kupcsik Sarolta idegenvezető kalauzolja majd az érdeklődőket. 
Kezdés: 2024. június 8. (szombat) 10:00 Tourinform Miskolc iroda (Széchenyi István út 16.)

Bővebb információ ITT.
 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.