Ugrás a tartalomra

Oscar-díj - A Semmelweis című filmet nevezi Magyarország

Létrehozva
A magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján a Semmelweis című mozifilmet jelöli hazánk az Oscar-díjra nemzetközi film kategóriában.
Kép
Részlet a Semmelweis című filmből / Fotó: InterCom

Az NFI tájékoztatása szerint a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testület 18 magyar egész estés mozifilm közül választotta ki Koltai Lajos filmjét - közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A bizottságban Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Koncz Gabriella vágó, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendező (Dűne) és Szabó Csilla dramaturg vett részt.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusi, 97. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1. és szeptember 30. között mutatnak be az adott országban. Ezek közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd ki azt az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyezhetnek. A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására pedig március 2-án kerül sor Los Angeles-ben.

Tavaly ősszel a New York-i világpremiert és a Los Angeles-i vetítéseket követően Torontó közönségét is meghódította a Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével a világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült film.

A Torontói EU Filmfesztiválon a magyar alkotás a közönség szavazatai alapján elnyerte a fesztivál legjobb filmjének járó díjat. A magyar mozikban mintegy 350 ezren nézték meg a filmdrámát, diadalútja később a legnagyobb streaming platformon folytatódott
- idézi a közlemény.

A főszereplők mellett fontos alakítást nyújt az alkotásban Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás mellett Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.

A Semmelweis című alkotás forgalmazási jogait a Filmintézet a régió összes országára, valamint Spanyolországra, Latin-Amerikára és Észak-Amerikára is értékesítette.

A Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével készült filmet mintegy 350 ezren nézték meg a mozikban és diadalútja a legnagyobb streaming platformon folytatódott - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.