Ugrás a tartalomra

Ingyenes karácsonyi koncerttel kedveskednek a filharmonikusok a miskolciaknak

Létrehozva
Idén december 20-án, pénteken rendezi meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar a karácsonyi hangversenyét.
Kép
A Miskolci Szimfonikus Zenekar tavalyi karácsonyi koncertje a Művészetek Házában / Fotó: Mocsári László

Hagyományosan ebben az évben is készül karácsonyi koncerttel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amelyet december 20-án, 19 órától tartanak meg a miskolci Nagyboldogasszony minorita templomban. Közreműködik: Fazekas Gyermekkar, Németh Karina Szvetlana fuvolán és Baczkó Vince trombitán. A koncertmester: G. Horváth László lesz. A műsor meglepetés, de az ünnephez méltó ráhangolódást ígér az ingyenes, ugyanakkor színvonalas program.

 

Ez is érdekelhet

Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.