Ugrás a tartalomra

Zenével ünneplik a magyar kultúra napját

Létrehozva
A koncerten olyan zenei különlegességet is előad majd a Reményi Ede Kamarazenekar, amit előttük még senki.
Kép
Fotó: kamarazenekar.hu

Anatolia címmel ad koncertet január 29-én este a Reményi Ede Kamarazenekar a Zenepalota Bartók-termében. A műsor apropója egyrészt a magyar kultúra napja, másrészt a lassan záruló magyar-török kulturális évad – tudtuk meg Kaulics-Nagy Zsófiától, a zenekar alapító tagjától és kommunikációs menedzserétől.

A koncerten megszólal majd Bartók Béla Erdélyi Táncok, valamint Ács Gyula Három népének és Öt miniatűr ősbemutatója mellett egy igazi kuriózum is, ami mindkét zeneszerzőhöz  köthető. „Az tudott dolog, hogy Bartók Béla gyűjtött népdalokat Törökországban, Anatóliában ezekről azonban kizárólag a korábbi gramofonos felvételek hallgathatók meg, viszont még senki nem adta elő korábban, egészen mostanáig” – hangsúlyozta a kommunikációs menedzser.   

Az Ács Gyula által  hangszerelt anatóliai dalcsokrot a korábbi Holdviola zenekar énekese Török Tilla fogja majd előadni az eredeti ótörök nyelven, a Reményi Ede kamarazenekar pedig a kíséretet biztosítja majd mellé. Kaulics-Nagy Zsófia kiemelte, nem először zenélnek majd együtt Tillával, korábban ugyanis két lemezt (Szép fehér pekulár, Tetratonia) is felvettek már, mindkettőn Ács Gyula által feldolgozott magyar népdalok találhatók.

– További különlegesség lesz az is, hogy a török dalok alatt reményeink szerint megszólal majd egy olyan török hangszer is Tilla kezében, melyet kizárólag ott, Anatóliában gyártanak. Nagyon bízunk benne, hogy időre ideér, az biztos, hogy jelenleg már úton van – tette hozzá.

Az idén 44 éves Reményi Ede Kamarazenekar mögött egyébként dolgos hónapok állnak, ősszel templomi koncerteken szerepeltek a vármegyében,  illetve óvodás gyerekekkel ismertették meg a komoly zenét. Novemberben Zürichben koncerteztek, valamint egy újabb lemezt is kiadtak, melyen egy másik miskolci zeneszerző, Lendvai Péter szerzeményeiből válogattak, március végére pedig a 10. Vármegyénk Virtuózai koncertre készülnek.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.