Ugrás a tartalomra

Harminc év irodalmi virágait mutatták be a könyvtárban

Létrehozva
Az anyanyelv nemzetközi napja apropóján megjelentetett kötet az Anyanyelvápolók Szövetsége fiataljainak nyelvművelő tevékenységét, mindennapi munkásságát mutatja be, határon túli és anyaországi fiatalok írásain keresztül.
Kép
Harminc év irodalmi terméséből összeállított kiadványát mutatta be az Anyanyelvápolók Szövetsége a könyvtárban. Fotó: Mocsári László

Az UNESCO közgyűlése 1999-ben nyilvánította február huszonegyedikét az anyanyelv nemzetközi napjává, amelyet kétezertől szerte a világban, így hazánkban is megünnepelnek. Ehhez a jeles naphoz kapcsolódva szervezte meg a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár a tavaly ősszel megjelent "Minden beojtott virágom" című könyv miskolci bemutatóját, amelynek csütörtök délután a könyvtár központi épülete adott helyet. 

A harminc év irodalmi terméséből válogatott kiadványról Brézai Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár PR-munkatársa, egyben az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági vezetőségének tagja beszélgetett Nyiri Péterrel, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökével, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatójával, valamint a könyv két szerzőjével. 

Kép

Nyiri Péter elmondta, azért jöttek el ezen a délutánon Miskolcra, hogy bemutassák a „Minden beojtott virágom” című emlékkönyvet, amelyet az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Tagozata alapításának 30. évfordulója alkalmából válogattak össze a harminc esztendő legjobb alkotásaiból. A kötetben visszaemlékezések, élménybeszámolók, valamint a közösségépítés mérföldköveiről szóló írások olvashatók. 

- Az Anyanyelvápolók Szövetsége a Kárpát-medence legnagyobb anyanyelvi szervezete, amelynek van egy ifjúsági tagozata. Ennek a tagjai írták és állították össze ezt a könyvet, amelyben egyrészt bemutatják a tagozat sok évtizedes múltját, másrészt pedig az országos ifjúsági anyanyelvi táborok harminc éves történetét. Beszámolókon, esszéken, visszaemlékezéseken keresztül, sok személyes gondolattal – ismertette az elnök. 

Kép

Hozzátette, a kötetnek több szerzője van, akik maguk is tagjai a szövetség felnőtt vagy ifjúsági tagozatának. Ők részt vesznek a szövetség és az ifjúsági tagozat munkájában is, avagy a táborszervezésben. Nyiri Péter az anyanyelvi táborokról szólva elmondta, 1993 óta rendszeresen megszervezik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egy jó ideig Csongrádon voltak, aztán kereste a helyét, még Miskolcon is megrendezték egy alkalommal, míg végül – több mint egy évtizede – Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában talált otthonra. Minden augusztusban, közel száz Kárpát-medencei fiatal részvételével rendezik meg, tíz napon keresztül. Megtudtuk, a régi táborok résztvevőinek munkái is, mint visszaemlékezések szerepelnek a jubileumi kötetben, amely első kiadása tavaly jelent meg.  

Kép

A kötetlen beszélgetésen egyebek mellett elhangzott, hogy a válogatott művek szerzői a Kárpát-medence egész területéről származnak, a határon túliak szép számban képviseltetik magukat. Kárpátaljai diákoktól, erdélyi tanárokon és diákokon át a Vajdaságig és a Felvidékig. Ők általában az anyanyelv ápolásáról, a kulturális nemzethez való tartozásról, kötődésről írtak. 

Brézai Zoltán érdeklődésére, hogy miért lett a könyv címe a „Minden beojtott virágom”, ami József Attilától kölcsönzött idézet, a Kertész leszek című verséből, a szerkesztők elmondták, hogy egyrészt ezt a verset gyakran énekli az ifjúság a táborokban, másrészt van egy átvittebb értelme is, a virág motívum által. A virág egy szimbóluma annak a sokféleségnek, amely abban a harminc évben megjelent a táborokban is. A keletkezett művek hasonlóak a virágokhoz, és ezekből az összegyűjtött virágokból tartalmaz egy jókora csokrot a kiadvány, 160 oldalon. Ez a virágcsokor egy átfogó képet ad az ifjúsági tagozat elmúlt harminc évéről – árulták el a szerzők.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.