Ugrás a tartalomra

Emlékkiállítás nyílt a Rákóczi-házban

Létrehozva
Kétszeres Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész tárlatát nyitották meg csütörtökön.
Kép
csohány
Fotók: Osztie Tibor

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria csütörtökön 17 órára várta az érdeklődőket a Miskolci Galéria Rákóczi-házába, ahol Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész „Ki látott engem?” című emlékkiállítását nyitotta meg Nagy T. Katalin művészettörténész.

Csohány Kálmán 1925-ben született Pásztón, és Budapesten hunyt el 1980-ban. 1947–1952 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, Koffán Károly, Hincz Gyula, Ék Sándor és Konecsni György irányításával. A magyar művészek érdekeit képviselve vett részt a művészeti közéletben, alelnöke volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, 1975-től haláláig a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskolában tanított.

Kép
csohány

Alkotó munkájának gyakran volt terepe a mártélyi, a hajdúböszörményi és a miskolci művésztelep. Életéről és művészetéről 2010-ben Shah Timor készített filmet Elhagyott szárnyak címmel.

Az 1960-as évek grafikus nemzedékének egyik meghatározó egyénisége volt. Rézkarcain, tusrajzain és litográfiáin a népi szimbolika érzelem-gazdag, balladai tömörségű egyéni hangvétellel jelenik meg. Az erőteljes, ugyanakkor szűkszavú grafikai vonalvezetés komor, fájdalmas látomásait közvetítik. Visszatérő motívumai: madarak, fák, szárnyas angyalok, kapuk.

Kép
csohány

Könyvillusztrátori tevékenysége is jelentős, a magyar- és a világirodalom remekműveihez készített illusztrációkat (köztük Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, József Attila, Áprily Lajos, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor művei). Festett síkkerámia terveit Hódmezővásárhelyen égette ki.

Kép
csohany_kalman_kiallitasa_20250828-ot_15.jpg

1952 óta a magyarországi és külföldi tárlatok és a hazai és nemzetközi grafikai biennálék rendszeres kiállító művésze volt. Gazdag életművének egy részét szülőhelyén őrzik, 2001. december 14-én nyitották meg Pásztón a Csohány Kálmán Galériát, amely a művész alkotásainak állandó kiállítását tartalmazza. Számos műve különböző múzeumokban és magángyűjteményekben van. Csohány életművének beható elemzése Supka Magdolna művészettörténész munkáját dicséri.

Kép
csohány

A csütörtöki miskolci eseményen Sipos Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népzenész, a Muzsikás együttes prímása és Kardos Mária népzenész működött közre.

A kamarakiállítás szeptember 28-áig, hétfő kivételével naponta, 9 és 17 óra között látogatható.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.