Ugrás a tartalomra

Népi harcművészet és egy elfeledett hőseposz a Felvidék Házban

Létrehozva
Mutatjuk a Felvidék Ház szeptemberi és októberi rendezvényeit.

Harcművészeten át megélt magyarság – a felföldi Dalia Iskola szeptember 24-én mutatkozik be a Felvidék Házban. Kopecsni Gábor egy évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát. Kutatásai kiterjednek a katonai harci testkultúra is, ami a katonai kiképzés révén sok évszázados kölcsönhatásban áll a népi harci testkultúrával. Kiemelten tanulmányozza a magyarság három jellegzetes fegyverét: az íjat, a fokost és a szablyát.

A népi és katonai harci testkultúra elemeit felhasználva, valamint a verseny-, edzésvezetési és gyakorlati tapasztalatokra építve alkotta meg harcművészeti iskoláját, a Felföldi Dalia Iskolát. A Dalia, mint magyar nemzeti harcművészeti stílus a Trianon által elszakított országrészen, a Felvidéken született, ahol már több csapat működik és Magyarországon is nyílnak iskolák. Kopecsni Gábor előadásában erről hallhatunk, illetve harci bemutatót is láthatunk.

Október 15-én Felvidék kincsei – Népművészeti értékek szerepe itthon és otthon címmel előadást tart Farkas József. A Hagyományok Háza Hálózat működését Felvidéken a füleki Élő hagyomány Polgári Társulás biztosítja, mely az elmúlt 8 évben jelentősen hozzájárult a felvidéki hagyományos népi kultúra kutatásához, feldolgozásához és széles körben való megismertetéséhez. A hálózat, melynek vezetője Farkas József, többek között oktatási, gyűjteményezési és fesztiválszervezői tevékenységet is ellát. Az erről szóló előadását a Füleki Foncsik Énekegyüttes bemutatkozása színesíti.

Október 29-én B. Kovács István Az elveszettnek hitt magyar hőseposz könyvbemutatóját tartják a Felvidék Házban. A kiadvány a magyar népköltészetkutatás egyik nagy eredménye. B. Kovács István gömörológus könyvének alapjául az az 5 prózai történet szolgál, amelyeket fél évszázada gyűjtött szülőföldjén, Gömörben. A monográfia 831 oldalnyi terjedelmű, 17 fejezetet és 29 képoldalt tartalmaz. Olyan titkokat tár fel, amelyekről eddig vajmi keveset tudtunk.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.