– A legmeghatározóbb élményem Miskolcról még gyerekkoromból van. Amikor édesapám Miskolctapolcán rendezett egy operát, a Barlangfürdő szolgálati lakásában laktunk, és éjszaka bemehettünk fürödni. Ez nagyon erős élmény maradt bennem – meséli.
A történet itt nem ér véget: a fürdő büféjében még fagylaltot is árulhatott, a vezető kislányával barátságot kötve.
– Tulajdonképpen az volt az első nagy élményem Miskolcról – mondja.
A szálak azóta is sokasodtak. Férje, Makranczi Zalán miskolci, a szülei felsőzsolcaiak,
– Elképesztő mennyiségű történetet hallgattam végig a városról – fogalmazott.
A Miskolci Nemzeti Színházhoz pedig közeli barátság és közös munka fűzi.
– Az egyik legjobb barátom Béres Attila, és dolgoztam is itt, 13 évvel ezelőtt – idézi fel.
A város és a színház szerepéről kérdezve Szinetár Dóra nem kertelt, úgy fogalmazott: véleménye szerint a Miskolci Nemzeti Színház az ország legjobb színháza.
Szenvedélyesen beszél arról is, mennyire fontos vidéken a színház szerepe, sokkal fontosabb, mint a fővárosban. A közönség szorosabban kötődik hozzá, személyesebb a viszony.
– Vidéken az emberek a magukénak tekintik a színházat. Sokkal fontosabb nekik, mi történik ott. És épp ezért sokkal kritikusabbak is. Ha jön egy igazgató, akit nem szeretnek, ki tud ürülni egy színház – vélekedik.
Szerinte ez adja a különleges erejét a Miskolci Nemzeti Színháznak is: a város közösségi kohéziója, a színház iránti elkötelezettség, a hazai és nemzetközi szakmai sikereik.
A szülei hírneve – Szinetár Miklós rendezőé és Hámori Ildikó színművészé – kívülről nézve óriási előnynek látszik. Ő azonban árnyaltabban látja.
– Ez egy bonyolult dolog. Talán összességében kicsit több hátrányt jelentett, mint előnyt. De ajándék, hogy olyan otthonból jövök, ahol mindent megkaptam, ami szakmailag és emberileg fontos – hangsúlyozza, hozzátéve: a megítélés más kérdés, de azzal már nem érdemes foglalkozni.
Pályája különböző szakaszain át vezetett a popzenétől a musicalen át a prózáig, de ma azt mondja: most a legerősebb.
– Nagyon élvezem, hogy már nagymamát is játszom az Elisabethben. Egyre gyakrabban alakítok színpadon olyan nőket, akiknek felnőtt gyerekeik vannak, ahogy nekem is – mondja.
Szerinte nincs mindig párhuzam a közönség által legnagyobbnak tartott szerepek és a saját szakmai mérföldkövek között.
– Ami nekem fontos, az sokszor nem ugyanaz, mint amit mások értékelnek sikernek – teszi hozzá, megemlítve, hogy ha azonban egy szerepet ki kell emelnie, nem habozik. – A Shrek Fionája 13 éve a szívem csücske.
A karakter sokszínűsége, az előadás mondanivalója és a ritka lehetőség, hogy táncolhatott is, mind különleges helyet biztosítanak ennek az időszaknak.
– Én a balettintézetbe jártam, néptánc, színpaditánc tagozatra, és a szívem csücske volt a tánc világéletemben, és volt egy hat perces táncunk. Még én magam sem hittem el, amikor a végére értem, hogy ezt képes voltam megcsinálni – meséli mosolyogva.
Szinetár Dóra erősen és tisztán beszél a szakma lélektanáról. Szerinte fontos, hogy a fiatalok megértsék: a színház csodálatos, de nem élet és halál kérdése.
– A színházban ezek a különböző foglalkozások, ezek csodálatos, varázslatos szakmák. És a színház egy csodálatos, varázslatos munkahely. És a többiek nem a testvéreim, nem a barátaim, ők a kollégáim és ez nem összekeverendő. A színház egy csodálatos munkahely, de haza kell menni, élni kell az életünket. A néző ugyanazt fogja kapni, nem attól élvezi, hogy mi beledöglünk – húzza alá.
Szerinte ez az egyik legnagyobb tévhit, ami rengeteg pályakezdőt felemészt. A színpadi jelenlétről mély szakmai hitvallást fogalmaz meg: az előadás akkor működik, ha tiszta szándékkal megy fel a színész a színpadra.
– Egy színésznek ura kell lennie a testének, a hangjának és az érzelmeinek is – emeli ki.
Beszélt a „Mondd, hogy tölgy” című improvizatív előadásról is, amelyet egyszer játszhat el minden színész, hisz az előadás alatt szembesül ő is a történettel. A szöveg adott, de az érzelmi reakció az spontán, improvizáció.
– A probléma ott kezdődik, amikor a színpadi érzelmi terheket az ember a tudatába is beengedi. Meg lehet élni 100 százalékosan valamit a színpadon úgy, hogy közben nem teszed tönkre magad. Csak meg kell tanulni szívvel játszani, anélkül, hogy a saját élményünkké tegyük a szerep életét – fogalmaz.
A szerepválasztásról azt mondja: a „mantrázás” működik.
– Mostanában rengeteg jó szerep talált meg. Talán azért, mert kimondom, hogy szeretném őket – teszi hozzá.
Az utóbbi két évben három olyan előadásba állt be, amely már sikeres előadás volt. Kevés próbával, gyorsan. Nagy izgalommal készül új feladatára is.
– Január 8-án beállok a Centrál Színház Pletykafészek című előadásába, Básti Juli helyére. Amikor megkérdeztem Puskás Tamást, mit álmodott előző este, hogy erre gondolt, azt mondta: higgyem el, jó lesz, Juli örült neki. És ha Juli örült neki, akkor én meg pláne – mondja.
Bár színésznőként ismertük meg, zenei tervei is alakulnak.
– Nagyon szeretnék egy olyan zenei anyagot összehozni, ami nem musical, nem színészlemez, és nem karácsonyi. Szóval, hogy sok minden nem. Már hallom a fejemben ezeket a dalokat – árulja el.
A tervek szerint barátai, Kovács Adrián és Náray Erika segítenek megvalósítani az első két-három dalt. A Bereczki Zoltánnal közös fellépésről is szólt.
– Mára mindketten eljutottunk oda, hogy őszintén, szeretettel és mosolyogva tudunk együtt színpadra állni. Ehhez kellett ez a 13 év – teszi hozzá.
Arra, hogyan dönt egy szerepről, így válaszol:
– Nagyon érdemes meghallani azt, amit a testünk reflexből mond. A gyomor rezdülései sokszor pontosabb irányt adnak, mint bármilyen logika – fogalmaz.
A beszélgetés végére világossá válik: nemcsak szakmailag, érzelmileg is erős kötődése van a városhoz. Gyerekkori élmények, családi kapcsolódás, barátságok, közös munka. Miskolc különleges helyet foglal el Szinetár Dóra életében.
Miskolchoz több szál is köt, fogalmaz, és ahogy hallgatjuk, ez nem csupán udvarias gesztus, hanem valódi kötődés: történetek, kapcsolatok, emberek, élmények sorozata.
