Ugrás a tartalomra

Kultúra

Képgaléria
Rákherceg a bábszínházban 
KultúraMiskolc
Ősbemutatót tartottak vasárnap délelőtt a Csodamalom Bábszínházban. Ezúttal egy olasz népmesével, a Rákherceggel varázsolták el a gyerekeket. A színészek szerint a darab egyedülállónak ígérkezik.
Várnak a várak és a könyvtár
KultúraMiskolc
„Vár állott, most kőhalom” – várak nyomában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében címmel helyismereti vetélkedősorozatot hirdet a megye középiskolás tanulói számára – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A két írásbeli forduló után a legeredményesebben szerepelt csapatok a szóbeli döntőben mérhetik össze tudásukat. A legjobban teljesítő diákok értékes jutalomban részesülnek.
Forradalmi hétpróbán tesztelték a diákok tudását
KultúraMiskolc
Az MKK azt üzente, van náluk egy huszár mente – méghozzá a Nyíregyházi Józsa András Múzeumból, sőt, tematikus forradalmi feladatokkal is készültek a miskolci diákok számára, a meghívott iskolák pedig úgy gondolták, nosza, „mindnyájunknak el kell menni”!
Az „enyhülés elhozóit” köszöntötték
KultúraMiskolc
Nőnapi ünnepséget tartottak a Szépkorúak Háza Idősek Otthonában kedd délelőtt.
Tina Turner életéről szóló filmet vetítenek a miskolci art moziban nőnapon
KultúraMiskolc
A vetítés délután négy órakor kezdődik a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében.
Így készül a Géniusz Könyváruház a Nőnapra
Kultúra
Számtalanszor felmerül bennünk az örök kérdés: mi kell a nőnek?
Szépkorúak Filmklubja – folytatódnak a vetítések
Kultúra
Március 27-én, 14 órától a Magyar Passió című magyar filmdrámát tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében, a Szépkorúak Filmklubja részeként.
Képgaléria
Megtörtént az áttörés: immár egybenyílnak a Grál pince ágai
KultúraMiskolc
Magyarországon is egyedülálló (gasztro)turisztikai objektummal gazdagodott Miskolc, szűkebb értelemben pedig Görömböly és Miskolctapolca: egybenyitották a különleges hangulatú Grál pince ágait.
Európai hangvételben egyesült nemzetek 
KultúraMiskolcVilág
Huszonhét ország százhúsz zenésze volt ott a párizsi Grande salle Pierre Boulez-ban. Magyarországot négy miskolci tehetség képviselte. Hazatértüket követően a városházán számoltak be élményeikről csütörtök délután. 
Fotókon a lezárások után újrainduló közösségi élet
KultúraMiskolc
„Együtt. Újra.” címmel nyílt különleges fotókiállítás a MÜHÁ-ban.
ArTTér: hol válik el az önfeláldozás az áldozattól?
KultúraMiskolc
Nem olyan egyszerű a kérdés, vékony a határvonal, de szerencsére többen segítettek – személyes példákkal –, hogy a legutóbbi ArTTér-találkozások vendégserege megtalálhassa a saját értelmezését. Szerdán újabb epizóddal folytatódott a közösségépítő beszélgetéssorozat.
Képgaléria
Egy kiállítás, ami átbillent a tavaszba
KultúraMiskolc
Billenő tavasz címen nyílt kiállítása Szabó-Tóth Kingának, akit eddig elsősorban tudományos szakemberként ismertünk. A művészt a karantén vezette vissza régi szenvedélyéhez, ami számára a kreativitás megélésének egy újabb módja.
Fél évszázada vár könyvtár a Szentpéteri kapuban
KultúraMiskolc
Szerda délelőtt tartotta a József Attila Könyvtár ötvenéves jubileumi ünnepségét. 
Kirándulás túl az Óperencián
KultúraOktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Február 22-én, első alkalommal rendezett mesemondó versenyt a József Attila Könyvtár, Mátyás király Gömörben címmel. A megmérettetésen 44 tanuló vett részt Borsod-Abaúj-Zemplén megye kilenc településéről.
Zöld színház a jövő nézőiért
KultúraMiskolc
Ürge-Vorsatz Diánával indul a Miskolci Nemzeti Színház beszélgetéssorozata.
Nótázós receptgyűjtemény jelent meg a Zemplénből
KultúraSzabadidőMiskolc
Szívmelengető ötletet valósított meg a Fiatalok a Magyar Zenéért Egyesület és a Svetlo Na Východe Slovenska egyesület, Kodály nyomdokain: hegyközi és bodrogközi recepteket és népdalokat gyűjtöttek össze, átnyúlva a szlovák határon is.
Mészöly Anna: „pályakezdő” végtelen rutinnal
Kultúra
Hegedűs a háztetőn, Velencei Kalmár, Édes Anna, Vadkacsa, Hermelin, A Mester és Margarita: fiatalként is komoly szerepekben kellett bizonyítania Miskolcon.
MINap Online | miskolci hírforrás
Miért Miskolc? 39. - A híres színidirektor
Kultúra
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Egy barátság illusztrációi
Kultúra
Képversek, levelek, fotók mesélnek Tandori Dezső és Baranyay András kapcsolatáról.
Képgaléria
„Magatokon röhögtök!” – A revizor Miskolcon
Kultúra
Február 26-án mutatja be legújabb előadását a Miskolci Nemzeti Színház. A revizor című vígjáték Béres Attila rendezésében érkezik a Nagyszínház színpadára, Görög Lászlóval és Simon Zoltánnal a főszerepben.