Ugrás a tartalomra

Petőfi zengzetei mellett a miskolci költők verseire került a hangsúly

Létrehozva
A magyar költészet napja tiszteletére idén is szavalóversenyt rendeztek a MÜHA-ban.
Kép
Fotó: MÜHA

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) szervezte esemény egyik vállalt célja az volt, hogy tisztelegjen a kétszáz éve született nemzeti költő, Petőfi Sándor szelleme előtt. A másik gondolat, ami meghúzódott a szavalóverseny mögött, hogy népszerűsítse a kortárs miskolci szerzőket is. Ezt tükrözte a kiírás: a szavalók szabadon választhattak egy Petőfi verset a költő teljes életművéből, a kötelezően választható művek között pedig Fecske Csaba, Csorba Piroska, Málik Roland, Kabai Lóránt és Kupcsik Lidi lírái közül szemezhettek.

Egyszerre több korosztálynak is szólt a versre hívás a 7-11 évesektől egészen a felnőttekig. Minden korcsoporttól egy kötelező és egy szabadon választott vers előadását várták. Végül közel ötven jelentkező állt színpadra a Művészetek Házában. A legkisebbek is meglepő profizmussal mondták a verseket, nix megbotlás, keine akadozás: többnyire jó és nagyon jó szavalatok kerültek a zsűri elé.

Zengett a „talpra magyar”, Arany Laci ürgéjét többször is kiöntötték, apa és anya adta a puszit és a barackot, Miskolc kispolcra került, és azt is a közönségbe sulykolták a verselők, hogy a nulladik órán még nulla, a hulladik (nyolcadik) órán pedig hulla már mindenki.

A pontokat színes összetételű szakmai ítélőszék adta: Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ igazgatója, Duvalovszki Éva drámapedagógus, Zemlényi Attila költő, iskolaigazgató, valamint Bájer Máté újságíró, slammer. 

- Szívderítő volt látni, hogy mindenkinek volt valamiféle kapcsolata a választott versekkel. A vers az egy varázsige, amit ha egyszer megtanultunk, az életünk további szakaszaiban is használhatjuk majd: varázsolhatunk vele örömöt, meghökkenést és számtalan más érzelmet, hangulatot – fogalmazott a díjak átadása előtt Zemlényi Attila.

A gyerekek mellett egyébiránt több felnőtt is színpadra lépett (külön korcsoportban persze a kisiskolásoktól), közülük hárman ugyanannak a nyugdíjasklubnak a tagjaiként.

Ez is érdekelhet

Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.
Csöbör Katalin: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyezteti a magyar vidéket
MiskolcBelföldVilágGazdaság
Már csak pár napunk maradt arra, hogy véleményt nyilvánítsunk: támogatjuk-e Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.