Ugrás a tartalomra

Kultúra

Képgaléria
Először lépett fel Miskolcon a punk zenekar
KultúraMiskolc
A nemrégiben megjelent Tabula Rasa című lemeze bemutatókoncertjét tartotta pénteken Miskolcon az ETA punk zenekar.
Két testvér, egy étterem: súlyos hagyaték
KultúraSzabadidőMiskolc
Édesapjuk álmát szövi tovább a Vendelin éttermet vezető testvérpár. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, szemléletváltásra volt szükség.
Akkor és most...: A Barlangfürdő
KultúraMiskolcSzabadidő
Régi és új felvételünkön a Miskolctapolca Barlangfürdő főépülete található.
Képgaléria
Végső búcsút vettek az „örökös miskolcitól”, Kabdebó Lóránttól
KultúraOktatásTudományMiskolc
Családja, barátai, munkatársai és tanítványai kísérték el utolsó útján a 86 éves korában elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, egyetemi tanárt szombaton Miskolcon, a Szentpéteri kapui köztemetőben.
A zene hatásai és nem létező határai
Kultúra
Huszonhét ország százhúsz zenésze lesz ott rövidesen a párizsi Grande salle Pierre Boulez-ban. Magyarországot négy miskolci tehetség képviseli majd. Velük találkozott péntek reggel Hudák Lilla diákpolgármester. 
Ciróka – A megunhatatlan babaprogram
KultúraSzabadidőMiskolc
Izgalmas és mulatságos meséken keresztül mutatja be a legkisebbeknek a zene világát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Február 13-án, vasárnap újra Ciróka Babakoncert a Miskolci Szimfonikus Zenekar székházában, a Malomban.
Szoborból fémhulladék, tolvajokból gyanúsítottak
BűnügyKultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szétdaraboltak egy miskolci szobrot, majd a sárgarézből készült, megcsonkított alkotást egy ózdi színesfém-átvevő helyen akarták értékesíteni.
Képgaléria
Medve mondja: tavasz is coming
MiskolcKultúraSzabadidőKörnyezetCelebhírekTudomány
Legalábbis Dorka és Borka, a Miskolci Állatkert két mackója nem ijedt meg a saját árnyékától, ami a néphagyomány szerint azt jelenti, hogy közeleg az enyhülés. Medvelest szervezett szerdán a Vadaspark.
Kilencven évesen elhunyt az olasz film ikonja, Monica Vitti
KultúraVilág
Hazája kulturális minisztere az olasz film királynőjének nevezte.
Helyi szerző komponálta a Miskolc Ma új főcímzenéjét
Kultúra
Megújult látványvilággal, új stúdióból jelentkezik ma első alkalommal a Miskolc Televízió Híradója – a Miskolc Ma új főcíméhez Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház munkatársa álmodott új zenét.
Indul a nevezés a József Attila Könyvtár mesemondó versenyére
MiskolcKultúra
Mátyás király Gömörben a címe annak a pályázatnak, amelyet a József Attila Könyvtár hirdetett meg általános iskolás diákok számára. A megmérettetésre február 7-ig várják a jelentkezéseket. A szabadon választott Hunyadi Mátyásról szóló népmesét zsűri előtt február közepén mondják el a versenyzők.
Képgaléria
Miskolcon is az operett csillagai köszöntötték az újévet
KultúraSzabadidőMiskolc
Január 30-án - a külföldi turnéjáról visszatérve - Miskolcon láthatták a nézők az Újévi Operett Gálát. A közönség kérésére 2022-ben a megújult Monarchia operett előadását tűzték műsorra több száz látványos jelmezzel, kitűnő énekhangokkal és élő zenekarral.
A G-dúr bűvöletében – Szimfonikus bérlet V.
KultúraSzabadidőMiskolc
A Miskolci Szimfonikus Zenekar február 7-én tartja immáron ötödik nagybérletes estjét a
Művészetek Házában.
Szépkorúak Filmklubja: Februárban a "Túl jó srác a pasim" lesz műsoron
MiskolcKultúra
Február 27-én, 14 órától a Túl jó srác a pasim című olasz romantikus vígjátékot tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében, a Szépkorúak Filmklubja részeként.
Pál Dénessel tölthetik a Valentin-napot a szerelmesek
KultúraSzabadidőMiskolc
Február 14-én, hétfőn lesz Pál Dénes koncertje a Művészetek Házában Rád hangolva címmel. Az énekes legutóbb 2019-ben lépett fel szülővárosában.
Nemes Nagy Ágnes ismeretlen arcai a Színészmúzeumban 
Kultúra
Kaffka Margit, Ady Endre, Szabó Lőrinc és Pilinszky János után idén Nemes Nagy Ágnes 
a Színháztörténeti és Színészmúzeum falai között. 
Természetesen a természetről
KultúraMiskolc
Részletek címmel nyílt kiállítás kedd délután a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban Ádám János fotográfus munkáiból. 
Pénteken mutatják be Miskolcon Deák Kristóf új filmjét
KultúraMiskolc
Az unokát a MÜHA Uránia termében vetítik este nyolc órától. 
Áldást kértek a termésre Diósgyőrben
KultúraSzabadidőMiskolc
Idén már tizenhetedik alkalommal tartotta meg a Vince-naphoz kapcsolódó vicevessző-szentelést az István Nádor Borlovagrend vasárnap a Diósgyőri római katolikus templomban.
Filmvetítések a Holokauszt Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Kultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében az Anne Frank - Párhuzamos történetek című olasz dokumentumfilmet vetítik a Holokauszt Áldozatainak Emléknapja alkalmából.