Ugrás a tartalomra

Kultúra

Sziámi and Friends
Betiltott dalokat hallgathatunk májusban a MÜHÁ-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
A Sziámi AndFriends Betiltott dalok koncertjén nemcsak a betiltott daloké lesz a főszerep.
Képgaléria
Átadták a Miskolci Soho-t, a „lehetőségek terét”
MiskolcKultúraSzabadidő
Új, kulturált szórakozásra alkalmas közösségi térré alakult át az egykori bazártömb, amit péntek este már ki is próbálhattak a miskolciak.
A türelem témájában rendez versmondó versenyt a Versbarátok Köre
MiskolcKultúraEgyház
A 10 és 20 év közötti fiatalok jelentkezését várják május 19-ig a Szentlélek gyümölcseit körüljáró versenyre.
Közönségtalálkozókra hív a Miskolci Nemzeti Színház
MiskolcKultúra
Májusban kétszer is lehetősége lesz a miskolci közönségnek első kézből megismerni egy-egy előadás kulisszatitkait, ugyanis a Marat/Sade és Az öngyilkos előadások után közönségtalálkozóval egybekötött szakmai beszélgetést szervez a teátrum.
Éder Vera kiállításával nyitott a Horizont
Éder Vera tárlatával nyitott a Horizont
MiskolcKultúra
Ezen a héten ismét a táncé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban, kedden megnyitották a Horizont fesztivált.
Újdonságokkal és fergeteges koncertekkel érkezik az Avasi Borangolás
MiskolcKultúraGasztro
Négy teljes napig bulizhatnak és borozhatnak a borangolók május 8-tól 11-ig Miskolc történelmi helyszínén.
A tavasz és megújulás népszokásai a húsvéti ünnepkörben
KultúraBorsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Krisztus feltámadását idéző legnagyobb keresztény ünnep mélyrétegeiben ott rejlenek a tavaszi megújulási, termékenységi rítusok nyomai is.
Idén is „könyvszépségversenyt” hirdetnek
Kultúra
A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ebben az évben is meghirdeti a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2025 elnevezésű versenyét. A felhívásra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kiadó által megjelentetett, vagy a vármegyében működő grafikai stúdióban készült, ISBN-számmal ellátott művel lehet jelentkezni. 
Képgaléria
Tojásfákat állítottak a gyerekek a Szent István téren
KultúraEgyházMiskolc
Ezzel a szép szokással játékos formában készülnek a húsvétra a miskolci óvodások és kisiskolások, miközben a rendhagyó együttmunkálkodással közösséget is építenek.
Oscar díjnyertes filmek a Béke és az Uránia műsorán
KultúraMiskolc
A többi között látható lesz például az Anora vagy A brutalista is.
Elment egy újabb író óriás, meghalt Mario Vargas Llosa
KultúraVilág
A perui-spanyol Nobel-díjas író 89 éves korában hunyt el.
Pedig én jó anya voltam
KultúraSzabadidőMiskolc
Pogány Judit hosszú idő után újra Miskolcon: április 28-án, hétfőn este hétkor lép színpadra a Tudomány és Technika Házában.
Képgaléria
Sajó László nyerte „Az év ódaköltője”-díjat Lillafüreden
KultúraMiskolc
Kivételes alkotások, különleges versek érkeztek a rendkívül nehéz műfaji kötöttségek ellenére is az országos Ódaköltő pályázatra, összesen százötvenkét mű közül választott a zsűri.
"Itt ülök csillámló sziklafalon" – Lillafüred, ahol a magyar líra remekműve született
KultúraMiskolc
A költészet napjára emlékszik rovatában ezen a héten állandó szerzőnk, Nagy Attila is. Amint fogalmaz, bár a helyszínre joggal lehetünk büszkék, hiszen az Ódát Miskolc egyik legszebb része, Lillafüred ihlette, a vers születése mögött egy szomorú történet is meghúzódik.
Képgaléria
A költészetet ünnepelte a város Lillafüreden
KultúraMiskolc
József Attila születésnapján a magyar költészet fújja el a tortán a gyertyát.
Klasszikus zenei és a jazz dallamokon csendülnek fel a tavasz hangjai
KultúraMiskolc
A világ minden tájáról érkeznek neves előadóművészek a Miskolci Egyetem zeneművészeti karának Tavaszi Fesztiváljára.
Képgaléria
A 200 éve született lokálpatrióta szellemében várhatjuk a 16. Játékos VárosJárást
MiskolcKultúra
Tizenhatodik alkalommal szervezik meg a nagy sikerű Játékos VárosJárást. Idén „Lévay József és kora” címmel hirdetik meg a programot. 
Programkavalkáddal készül a könyvtár a költészet napjára
KultúraSzabadidőMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár több programmal is készül a magyar költészet napjára.
Lévay József helyi költőnek szenteli az idei évet térségünk kulturális élete
KultúraBorsod-Abaúj-Zemplén
Elkezdődött a Lévay 200 Emlékév, amihez számos színes kulturális program kapcsolódik vármegye-szerte.
Képgaléria
Miskolc a sárkány útján: Bruce Lee-emléktáblát avattak az egyetemen
KultúraOktatásGazdaságMiskolc
A harcművész legenda idén lenne nyolcvanöt éves: a Magyar Wing Tsun Egyesület és a Konfuciusz Intézet közösen ünnepelt.