Ugrás a tartalomra

MiNap klubest, Mikulásvonat és adventi programok a miskolci hétvége kínálatában

Létrehozva
Hétvégi ajánlónkból nem hiányozhatnak a miskolci adventi programok, az utoljára kigördülő Diósgyőri Mikulásvonat, és a szombat este kihagyhatatlan eseménye: a MiNap klubest.
Kép
Elindult a Mikulásvonat
Mikulásvonat. Fotó: Horváth Csongor

DECEMBER 12. PÉNTEK

Utoljára gördül ki a Mikulásvonat

A 2025-ös Diósgyőri Mikulásvonat és Lillafüredi Mesebirodalom már csak ezen a héten fogadja kíváncsi látogatóit. Ha szeretnél ellátogatni a Mesebirodalom varázslatos erdejébe, találkozni a Grinccsel, a Trollokkal és a Mikulással, ezen a hétvégén még megteheted.

Adventi programok Miskolcon pénteken

A Szent István téren lép színpadra pénteken 16 órakor Egyszervolt Mesezenekar, 17-kor a Szépenszóló Társulat, 18-kor a Zsolca Táncegyüttes, majd 19-kor a HoldEső.

Luca és Kókány útja Miskolcon

Decemberben életre kel városunk csillagfényes varázsa: megérkezik Luca és unokaöccse, Kókány, hogy közösen vezessenek végig bennünket az ünnepre hangoló, játékos és szívmelengető programokon. December 12-én 14 és 15 óra között az ünnepi díszbe öltözött adventi villamoson érkezik Luca, ahol személyesen mesél az utazóknak. A program szombaton folytatódik.

Advent Hejőcsabán

Hejőcsabán pénteken 17 órától tartják az adventi műsort, melyen előbb Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő köszöntőjét hallhatják az érdeklődők, ezt követi a Miskolci Örömdal-kör és Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora. Meggyújtják a harmadik adventi gyertyát is.


DECEMBER 13. SZOMBAT

Az év utolsó Kisautó Börzéje

Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában rendezik meg az idei év utolsó Kisautó Börzéjét, amely különleges karácsonyi hangulattal és jótékony kezdeményezéssel várja az érdeklődőket. A rendezvény december 13-án, szombaton 9 és 16 óra között látogatható. A börze nemcsak a gyűjtőknek kínál remek lehetőséget arra, hogy új darabokkal bővítsék kollekciójukat, hanem a jótékonyság jegyében is zajlik. A szervezők karácsonyi cipősdoboz akciót hirdettek a rászoruló gyerekek megsegítésére. A látogatók jó állapotú, tiszta, megunt kisautókat vagy más kisebb játékokat hozhatnak magukkal, hogy azok egy cipősdobozban új gazdára találhassanak. A cél, hogy a közösség összefogásával minél több gyermek karácsonya váljon szebbé és meghittebbé.

Adventi programok Miskolcon szombaton

A Szent István téren színpadra lép szombaton 15 órakor Kiss Kata interaktív gyermekkoncerttel, 16-kor Varga Andrea & Kriston Milán, 17-kor a Miskolc Dixieland Band, 18-kor Gabreal x LuiBig, és 19-kor a Swing Project.

Luca és Kókány útja Miskolcon szombaton

Decemberben életre kel városunk csillagfényes varázsa: megérkezik Luca és unokaöccse, Kókány, hogy közösen vezessenek végig bennünket az ünnepre hangoló, játékos és szívmelengető programokon. December 13-án, 16 órától Kvaterka VH5 Bisztró és Gardenben folytatódik a kaland, ahol különleges családbarát élmények, meglepetések és csillagfényes pillanatok várnak kicsikre és nagyokra, valamint a Gofrim is készül Luca és Kókány kedvenceivel. A gyerekek a program végén egy kis ajándékot kapnak az „igazi, élő Lucától”, hogy hazavihessék a csillagfényt a téli napokra. Este 8 órától pajzán Mesekocsma várja a felnőtteket, 21 órától pedig Kókány Móka retró bulira lehet ropni.

Karácsonyi jótékonysági fotózás a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Ha szeretnél egy szuper karácsonyi fotót kutyusodról, miközben segítesz a Miskolci Állategészségügyi Telep lakóin, akkor regisztrálj az allateutelep@varosgazda.hu e-mail címen, és menj el a jótékonysági kutyafotózásra december 13-án.

Görömböly adventi programjai

Szombaton a Görömbölyi Általános Iskola műsorát láthatják az érdeklődők 14.30-tól. A harmadik adventi gyertyát Molnár Péter igazgató és a görömbölyi egyházak képviselői együtt gyújtják meg, 15 és 17 óra között Manóműhely adventi játszóház várja a kicsiket, 17 és 18 óra között a Versbarátok Köre és az Egressy Vonós Együttes adventi műsorát láthatják.

Születésnapot ünnepel a Szeleta Park

A Szeleta Park szombaton ünnepli második születésnapját, amelynek alkalmából egész nap változatos és családbarát programokkal készül 10 és 17 óra között. A látogatók többek között megtekinthetik a Miskolci Gombász Egyesület kiállítását és foglalkoztatóját, valamint a PlanetWEEE – MiReHu Nonprofit Kft. interaktív installációját, amely az elektronikai hulladékok újrahasznosítására hívja fel a figyelmet. A nap programjai között szerepel 11 órától a vidám, interaktív Rézi királylány gyerekműsor, majd 13 órakor ünnepi köszöntő és visszatekintés az elmúlt évre, a „Szeleta Manók Titkos Ösvénye” megnyitója, valamint a születésnapi torta felvágása. Délután 14 órától a gombák téli világába kalauzoló előadást tart a Miskolci Gombász Egyesület Gombaszezon télen? A fagyálló gombák titkai címmel. 15 és 17 óra között kézműves foglalkozások várják a kreatív érdeklődőket, majd 17 órakor Bozsó Gyula Erdő a köbön című könyvét mutatja be, dedikálással egybekötve. A program részeként a Bükki Nemzeti Park védjegyes termékeiből is ízelítőt kaphatnak a látogatók. A rendezvény ingyenes, a játszóház a nap folyamán féláron vehető igénybe, a kiállítás pedig mindössze 200 forintos belépővel látogatható.

Advent a tóparton

Hétvégén adventi varázslat költözik a miskolctapolcai tópartra. Az Advent a tóparton elnevezésű kétnapos rendezvényre szombaton és vasárnap délután is várják a látogatókat. Kézműves foglalkozással, gyerekprogramokkal és sok finomsággal várnak kicsiket és nagyokat Miskolctapolcán.

Kép
Díszkivilágítás Miskolctapolcán 2024, Fotó: Horváth Csongor
Díszkivilágítás Miskolctapolcán. Fotó: Horváth Csongor

Adventi kvízest

A Fekvő Róka Cukrászdában adventi kvízestet tartanak szombaton 18 órakor. A győztes csapat jutalma egy meglepetés adventi ajándékcsomag. A részvétel teljesen díjmentes, de a helyek száma korlátozott, ezért mielőbb foglaljatok asztalt, nehogy lemaradjatok erről a különleges estéről.

Szulák Andrea koncert

Szombat este 19 órakor a Művészetek Házában lép fel Szulák Andrea.

MiNap klubest – főszerepben a zene
Akusztikus koncert, DJ és pódiumbeszélgetés is várja az érdeklődőket az első MiNap klubesten, aminek december 13-án, szombaton 19 órától a Grizzly Music Pub nemrégiben megépült koncertterme ad majd otthont.


DECEMBER 14. VASÁRNAP

Álomgyár raklapvásár Miskolcon

Vasárnap Miskolcon, az Ifjúsági Házban nagyszabású könyves raklapvásárt tartanak. A raklapvásáron az Álomgyár Kiadó könyveit, szépséghibás könyveket is lesz lehetőség megvásárolni akár már 200 Ft-tól. A vásáron nem csak az Álomgyár, hanem több más kiadó könyveit is megtalálod, köztük a 2025-ös év legnépszerűbb sikerkönyveivel.

Grincs a MÜHÁ-ban

A Grincs, aki elrabolta a karácsonyt című mesejáték látható a Művészetek Házában vasárnap 11 órától.

Advent a tóparton és gyertyagyújtás

A tóparti adventi élmény vasárnap is folytatódik Miskolctapolcán. Délután kettőtől ismét kézműveskedhetnek az érkezők, valamint megnyílik az Iglu Fotókuckó is, ahol ünnepi díszletek között készülhetnek különleges családi fotók. A nap egyik legvártabb programja a Csingiling, Pán Péter és a Kalóztündér mesés előadása lesz, amely garantáltan mosolyt csal a gyerekek arcára. Aki pedig lemaradt Szűcs Ádám szombati előadásáról, vasárnap ismét találkozhat a bűvésszel. Vasárnap 16 órakor meggyújtják a harmadik adventi gyertyát az Ellipsum Élmény és Strandfürdő előtti területen.

Adventi programok Miskolcon vasárnap

A Szent István téren vasárnap 15 órakor az Alkalmi Csibészek gólyalábas előadást láthatják, 16-kor lesz a gyertyagyújtás, 16:45-kor az Avas kilátó fényjátéka, majd 17-kor színpadra lépnek: Barnóczki Beáta és barátai, 18-kor a The Acoustic Affair.

Adventi gyertyagyújtás Martinkertvárosban

Vasárnap a martinkertvárosi Templom téren 15 órakor meggyújtják a harmadik adventi gyertyát, ezt követően a helyi iskola és óvoda ünnepi műsorát láthatják az érdeklődők.

Adventi gyertyagyújtás Szirmán

Vasárnap Szirmán, az Apostol Bertalan téren 16 órakor meggyújtják a harmadik adventi gyertyát, és a Görög katolikus egyház képviselőjének beszédét, valamint a helyi iskola és óvoda ünnepi műsorát is meghallgathatják az érdeklődők.

Adventi gyertyagyújtás Diósgyőrben

Vasárnap 16:30-kor meggyújtják a harmadik adventi gyertyát Diósgyőrben.

Adventi hangverseny

Csodálatos, lélekemelő alkalom a karácsonyi előkészülethez a hagyományos adventi hangverseny vasárnap 17 órakor a Selyemréti Szent István király templomban.

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.