Ugrás a tartalomra

Nő a Partnerség konferencia: fókuszban az európai nő

Létrehozva
Harmadik alkalommal Nő a Partnerség Miskolcon – csütörtök délután megkezdődött a Nő a Siker Alapítvány konferenciája, a Diósgyőri várban. A nőnap köré szerveződő háromnapos program előadásainak fókuszában az európai nő, az évezredes kultúra, vallás és társadalom áll, vagyis a nők helyzete és szerepe a keresztény Európában.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A konferencia résztvevőit elsőként Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. igazgatója köszöntötte Miskolcon, a Diósgyőri várban, majd egy – a részükre tartott – tárlatvezetésen megismerkedhettek a város emblematikus épületének múltjával és jelenével, valamint részt vettek a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend bemutatóján is.

no_a_siker_190306ml_11.jpg

Lévay Adrienn, a Nő a Siker Alapítvány kuratóriumi elnöke a konferenciát megnyitó beszédében felidézte az elmúlt két évet; kitért Orbán Balázs beszédére, mikor bevezette a „trendi nő” fogalmát, Rúzsa Magdi jótékonysági koncertjére a Művészetek Házában, amely tömegeket vonzott. Ismertette azt is, az idei rendezvény fővédnöke Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Miskolcon nőtt fel, a szülei pedig még a mai napig a városban élnek. – Van-e szerepünk? Mi a szerepünk? Mi a feladatunk? Hogy élünk az „öreg kontinensen”? – ezekre a kérdésekre keressük a választ az elkövetkezendő három napban – részletezte.

no_a_siker_190306ml_8.jpg

– Hálás szerep férfiként egy női konferencián dicsérni a hölgyeket – ezt már Hollik István, országgyűlési képviselő, kormányszóvivő mondta, hozzátéve: a férfiak részleteiben tudnak megállapításokat tenni a nőiségről, de komplex módon sosem sikerül meghatározniuk azt, talán csak a legnagyobb íróknak, költőknek sikerült a közelébe kerülni. – Míg az Isten a férfit porból teremtette, addig a nőt emberből – hangsúlyozta összehasonlítva a két nemet. Mint fogalmazott, a nők belépése a munka világába újabb változást hozott, hiszen eltörölte a férfiakat és a nőket elválasztó teljesítményi határokat, így már rég nem igényel bizonyítást a nők rátermettsége a munkában sem.

no_a_siker_190306ml_16.jpg

Popper Péter gondolatait idézve kihangsúlyozta, egy csecsemő öröme, szenvedése, biztonsága, kielégültsége, jóllakottsága, álma, általános testi és lelki közérzete, tehát az, hogy jó-e élni e világban, vagy sem, a nőtől függ. – Véleményem szerint, egy sikeres és boldog társadalom alapja csak az lehet, ha életteret biztosítunk a nők számára, hogy kibontakoztathassák kreativitásukat, megvalósíthassák céljaikat és biztonságos környezetben élhessék meg az anyai szerepet – emelte ki, hozzátéve: ezért is tartja kifejezőnek a Nő a Siker Alapítvány elnevezést, hiszen a nő valóban egy sikeres közösség forrása, nemcsak munkája, de gondoskodása révén is egy új nemzedék felnevelésében. Továbbá kitért arra is, különösen fontos foglalkozni a női öntudat megerősítésével, valamint kiemelte: nem fogadható el, hogy a család és a karrier csak egymás rovására valósulhat meg.

no_a_siker_190306ml_24.jpg

Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja köszöntőjének elején kifejtette a kormányhivatal több mint 2400 munkatársának a háromnegyede nő, valamint a vezetői beosztásban lévő kollégái közel kétharmada is nő. Egyebek mellett arról is szólt, hogy az Anyukám mondta étterem – mely a megnyitó üdvözlő falatkáit kínálta – nem lehetne a világ legjobb 1000 étterme között a La Liest-en, ha nincs a Dudás-fivérek mögött két nő. – Az elkövetkező három napban megismerhetjük – többségében női előadók szemüvegén keresztül – a nők szerepét a mai keresztény Európában – hangsúlyozta ki.

no_a_siker_190306ml_20.jpg

„Az „öreg kontinens” történelme során a nők társadalomban elfoglalt helye, jelentősége, közéleti szerepvállalása hatalmasat változott, fejlődött. Az évszázadok során eljutottunk oda, hogy a férfi egyenrangú társa lett, dolgozhat kedve szerint, a család mellett is, közéleti, sőt politikai szerepet is vállalhat és természetesen ugyanazon jogok illetik meg, mint férfi társait. Ma a „trendi” nő, sikeres a munkájában és a családban is, úgy, hogy még magára is jut ideje. Aki szeretne, otthon marad és neveli a gyermekeit, de, aki akar az atipikus foglalkoztatási formáknak köszönhetően, dolgozhat is. Egyszóval ma a nők maguk döntik el, hogy milyen úton induljanak, és milyen pályát válasszanak. Meghatározó szereplői lettek a társadalomnak, közéletnek. Ezen óriási változások közepette az évezredes kultúra, hagyományok és értékek maradtak, és meghatározzák az európai nők, férfiak gondolkodását, mindennapjait. Múlt nélkül nincs jelen, sem jövő. Ez jelenti a biztonságot, a folyamatosságot, az identitást. Biztonságban otthon, az országban, és a kontinensen. Európa jövője a tét.” – hangzik a konferencia alapgondolata.

A köszöntőket követően az Allegra Vonósnégyes hangversenyét hallgathatták meg a résztvevők, majd elfoglalták szálláshelyeiket a Palotaszállóban, ahol csütörtökön kezdetét veszi az előadások sorozata.

A Miskolc Televízió riportja

Ez is érdekelhet

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.