Ugrás a tartalomra

Élethosszig tartó tanulás - közismereti verseny a Szentpáliban

Létrehozva
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a napokban az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) regionális döntőjét a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolájában.

Hevesből és Nógrádból is érkeztek a regionális megmérettetésre, tizenhárom iskola hatvanhét tanulója vett részt a versenyen. Közülük heten hazai környezetben adhattak számot a tudásukról, ők a Szentpáliból jutottak be a regionális döntőbe.

Kép

A megnyitón részt vett egyebek mellett Alvári Ferenc, a Miskolci Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese, Rózsavölgyi Gábor versenybizottsági tag és Szabóné Trum Tünde, a versenynek otthont adó intézmény tagintézmény-vezetője is.

Alvári Ferenc köszöntőjében Szentgyörgyi Albertet idézte. – „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” Ennek az örök érvényű igazságnak már több pontján is túl vannak azok a diákok, akik erre a versenyre jelentkeztek. Külön öröm számomra, hogy szakközépiskolások is ilyen szép számmal jelentkeztek erre a megpróbáltatásra – hangoztatta.

Kép

Rózsavölgyi Gábor arról szólt, hogy három kategóriában nevezhettek a tanulók. – A humán kategóriába tartozik az irodalom, a magyar nyelv és helyesírás, valamint a történelem, a reálba a matematika, a fizika és a számítástechnika. A  versenynek van egy úgynevezett komplex kategóriája is, amin háromfős csapatok vesznek részt. Országosan négyezer-ötszáz versenyző indult, akik közül a hét regionális fordulóba csaknem négyszázkilencvenen jutottak tovább. A Veszprémben, áprilisban megrendezett döntőbe hetvenen jutnak be – mondta el Rózsavölgyi Gábor.

Kép
szentpali_verseny_190308ml (4).JPG

A megnyitón az is elhangzott, hogy ez az erőpróba visszatérő esemény az iskolában. Remek lehetőséget nyújt a  szakmát tanuló diákok számára, hogy megmutathassák felkészültségüket, tehetségüket a közismereti területen. Ez is egy jelentős állomás életükben az élethosszig tartó tanulás útján.

Kép

A versenyt a debreceni Suliszerviz Pedagógiai Intézet szervezte, és a Miskolci Szakképzési Centrum támogatta.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.